Egyszobás lakásba száműznék az ukrán kormányfőt

2015.10.02. 09:35

Minimális nyugdíjat, egyszobás lakást és rezsitámogatásért való sorbaállást kívánnak miniszterelnöküknek az ukrajnai netezők.

Eddig közel másfél ezren írtak alá egy elektronikus petíciót, melynek előterjesztője azt kéri Petro Porosenko elnöktől, hogy rúgja ki a kormányfőt, kényszerítse az általa, a petíció szövege szerint „összerabolt javak" visszaszolgáltatására, költöztesse egy egyszobás lakásba, adjon neki 1074 hrivnya havi nyugdíjat (a jelenlegi ukrajnai minimális nyugdíj, ami 14 ezer forintnak felel meg), továbbá kötelezze, hogy végigjárja a rezsitámogatás kérvényezéssel járó vesszőfutást.

Szabad ötletelés

Porosenko még augusztusban adta ki, hogy a titkársága hozzon létre az ukrán elnök hivatalos weblapján egy oldalt, ahol bárki bármilyen kérdésben folyamodványt tehet közzé az államfőnek címezve. Ígérete szerint minden egyes kérdéssel érdemben foglalkozik majd, ami mellett legalább 25 ezer támogató aláírás összegyűl.

Még gyűjtik az aláírásokat

Az Arszenyij Jacenyuk megleckéztetését célzó petíció egy hete jelent meg az elnöki oldalon, s eddig 1417-an támogatták. Ahhoz, hogy az államfő komolyabban fontolóra vegye a miniszterelnök átköltöztetését, már csak 23 583 aláírásra van szükség, amire még 82 nap áll az internetezők rendelkezésére.

Arszenyij Jacenyuk nem túl népszerűForrás: AFP/T.J. Kirkpatrick

Három petíciót már átnéztek

A petíciós oldal működése óta eddig három folyamodvány mellett gyűlt össze a szükséges mennyiségű aláírás. Az első a külföldi gépkocsik behozatali vámilletékeinek csökkentésére vonatkozott. Ez azóta megtörtént, különös tekintettel arra, hogy ugyanezt a WTO is megkövetelte Ukrajnától. A másik a szabad fegyverviselés engedélyezésére vonatkozott. Porosenko tudomásul vette a kérést, hozzátéve, hogy ennek eldöntése az Igazságügyi és a Belügyminisztérium, valamint a Parlament hatáskörébe tartozik.

Jacenyuk korábban is téma volt

A harmadik sikeres petíció szintén a kormányfő személyét illette. A szükséges 25 ezer aláírás gyakorlatilag pár nap alatt összegyűlt a javaslat mellett, hogy az államfő azonnali hatállyal menessze a jelenlegi miniszterelnököt, és a helyére Miheil Szaakasvilit nevezze ki. Petro Porosenko szerint nem is olyan rossz az ötlet. Szaakasviliből valóban nagyszerű kormányfő lehetne, de csak Grúziában – mondta.