11 éves fiú lőtt le egy 8 éves lányt az USA-ban

Vágólapra másolva!
A kislány nem akarta megmutatni a fiúnak a kölyökkutyáit, ezért az apja fegyverével lelőtte.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vettek egy tizenegy éves fiút a Tenessee állambeli White Pine-ban, miután lelőtte a szomszédban lakó nyolcéves kislányt egy sörétes puskával azért, mert a lány nem akarta neki megmutatni két kölyökkutyáját - közölte G.W. McCoig, Jefferson megye seriffje helyi idő szerint hétfőn.

A seriff elmondta: a lakókocsiparkban lakó fiú megkérdezte az otthona ablaka előtt tartózkodó három kislány közül az egyiket, megmutatja-e neki a kiskutyáit.

Miután a nyolcéves kislány elutasította a fiú kérését, az elővette az édesapja sörétesét, és az ablakból mellkason lőtte a lányt.

Ezután a fegyvert a lány teste mellé dobta. A kislányt kórházba szállítása után nyilvánították halottnak. "Ez egy elkeserítő eset. Reméljük, soha többé nem fordul elő" - mondta a seriff.

Felnőttként állhat a bíróság elé

A fiú ellen - akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra - emberölés miatt emeltek vádat. Az ügyet előzetesen tárgyaló bíró elrendelte, hogy a fiatal gyilkost a White Pine-tól 68 kilométerre fekvő, knoxville-i fiatalkorúak börtönében tartsák őrizetben addig, amíg október 28-án újra a bíróság elé áll.

A hónap végi tárgyaláson a bíró dönthet arról is, hogy a fiút mint fiatalkorút vagy mint felnőttet állítják bíróság elé.