Románia már bánja, hogy a kvóták ellen szavazott

2015.10.06. 09:32

A román kormányfő szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Victor Ponta egy hétfő késő este közvetített televíziós interjúban nem vitatta a riporternek azt a kijelentését, hogy "hiba volt" Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával egy csoportba kerülni, és kijelentette: a rossz döntésért közösen viseli a felelősséget Klaus Iohannis államfővel.

"Azt gondolom, hogy ez a fejezet véget ért, és

megtanultuk belőle, hogy nem kell föltétlenül Magyarországgal lennünk a többiek ellen"

- idézte a kormányfő szavait a Rador hírügynökség. Victor Ponta hozzátette: azt kell mérlegelni, hogy mit lehet nyerni akkor, ha nem szegülnek szembe Európával.

Victor Ponta román kormányfőForrás: AFP/Daniel Mihailescu

Victor Ponta magyarázata szerint nagyon nehéz lett volna visszakozni, miután Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Románia ellenzi a kötelező kvótákat. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy ez nem olyan téma, amelyben konfliktust kell vállalnia az elnökkel.

A miniszterelnök kifejezte reményét, hogy Romániát nem "állítják sarokba" Európában álláspontja miatt.

"Ez nem jelenti azt, hogy hallgatnunk kell Schengen kérdésében.

Nem korrekt, ami a schengeni csatlakozás ügyében velünk történik"

- mondta arra utalva, hogy Románia 2011 óta teljesíti a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, de az EU néhány tagállama továbbra is ellenzi felvételét.

Csatlakoznának Schengenhez

Victor Ponta elmondta, Románia nem mondott le arról a szándékáról, hogy csatlakozzék a schengeni övezethez, de Németország és Franciaország eddig "nem jelezte, hogy támogatná" ezt a törekvést, és Romániának ezt tudomásul kell vennie. Ezért Románia nem is ragaszkodott ahhoz, hogy az igazságügyi és belügyminiszterek következő tanácskozásán ez a téma napirendre kerüljön.

Az ellenszegülés okai között a miniszterelnök az ellenző országok belpolitikáját említette. Szerinte a csatlakozást ellenző országokban "nem mutat jól" Románia támogatása a schengeni csatlakozás kérdésében.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK