Victor Ponta cikcakkban politizál

Victor Ponta
Victor Ponta
Vágólapra másolva!
Victor Ponta román miniszterelnök álláspontja változott migránsügyben, erről írt szerdai számában az Adevarul című román napilap.
Vágólapra másolva!

A liberális ellenzéki újság a Victor Ponta cikcakkjai migránsügyben című cikkben összevetette Ponta szeptember elejétől hangoztatott megnyilatkozásait. Emlékeztet arra, hogy Ponta a hét elején hibának nevezte, hogy Románia Magyarország és Szlovákia mellett szavazott a kötelező kvótarendszer ellen, és megjegyzi, hogy a migránsválság idején a román kormányfő többször módosította álláspontját.

Szeptember elején még befogadó volt

Felidézik, hogy szeptember elején a román kormányfő a migránsok befogadása mellett tört lándzsát.
"Ostobaság, hogy azért ne fogadjuk be a muzulmánokat, mert valamennyien terroristák, és zárjuk le a határokat. Tényleg? De hiszen tetszett, amikor a román munkavállalók Európába mehettek. Nem zárhatjuk le a határokat, európai szemléletű politikát kell folytatnunk" - idézte a lap Pontát.

Victor Ponta Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Nem kérnek a kvótából

Az uniós belügyminiszterek szeptember közepén tartott rendkívüli tanácskozásán Románia azon az állásponton volt - Victor Ponta szeptember eleji, teljes nyitottságot hangoztató véleménye ellenére -, hogy nem ért egyet a Románia számára meghatározott 7 ezres kvótával. Ennek szellemében a szeptember 22-i uniós belügyminiszteri találkozón Románia a kötelező kvóták ellen szavazott. Az akkori voks után Ponta sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Románia álláspontjával kevés tagállam értett egyet. "Kisebbségben voltunk, és a többségi szavazás nyomán más határozat született" - írta Ponta közösségi oldalán. A lap megjegyezte, hogy akkor a román miniszterelnöknek nem volt semmi megjegyeznivalója azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek Romániához hasonlóan a kötelező kvóták ellen szavaztak.

Hiba volt Magyarországgal szavazni

Ezután, két hét leforgása alatt radikálisan megváltozott Ponta álláspontja, írta az Adevarul, hiszen a hét elején a parlamentben tartott beszédében már így vélekedett: Románia ugyan nem ért egyet a kötelező kvótákkal, de "hiba volt Magyarországgal és Szlovákiával közösen az Európai Unió többi része ellen szavazni". Az Adevarul megjegyezte: Ponta egy hónap alatt megfeledkezett arról, hogy ő is támogatta Románia hivatalos álláspontját a menekültkérdésben.