Amerika változtat a szíriai lázadók támogatásán

Iszlám Állam, Szíria, fegyver
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Az USA hadvezetése erdeti formájában megszünteti a félmilliárd dolláros, kudarcba fulladt kiképzési programot. A megmaradt pénzből inkább a már jelenleg is harcoló csapatok vezetőit képzik ki - írja a New York Times. Fegyvereket is adnak a felkelőknek, állítólag szigorúan megválogatják majd, hogy kinek.
Vágólapra másolva!

Barack Obama kormánya feladta azt a tervét, hogy ütőképes hadsereget képezzen ki az Iszlám Állam ellen a megbízhatónak tartott szíriai felkelőkből - írja a The New York Times. A védelmi minisztérium hivatalos közleményében arról ír, hogy "tudomásul vették a kihívásokat", és átdolgozták a programot azért, hogy még hatékonyabban segíthessék a szárazföldön harcoló szövetségeseiket.

Az új terv szerint csak a harcoló csapatok vezetőit viszik el kiképzésre.

Megtanítják nekik például azt, hogyan kérjenek légicsapást egy általuk kijelölt célpontra a nyugati hatalmaktól. Felszerelést is kapnak, és maguk választják ki a harcosokat is egységeikbe. A felszerelést és kiképzést kapó vezetőket nagyon komolyan átvilágítják majd - mondta Ashton B. Carter amerikai védelmi miniszter Londonban, sajtótájékoztatón.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Safin Hamed

A Pentagon közleménye szerint az új terv a kurd származású harcosokkal korábban kialakított együttműködés tanulságaira épül. Az Iszlám Állam ellen Szíria északkeleti területein háborúzó kurdok komoly sikereket értek el az utóbbi időben az amerikai légierő támogatásával, ezért lett a velük való együttműködés a minta - derül ki a szövegből.

Lassú volt a toborzás

Az eredeti terv még az volt, hogy félmillió dollárból (nagyjából 140 milliárd forintnak megfelelő összegből) külföldön - többek között Jordániában, Katarban és Szaúd-Arábiában - képzik ki az összes harcost az Iszlám Állam ellen. Az embereket a nem iszlamista politikai nézeteket valló kormányellenes felkelők, például a Szabad Szíriai Hadsereg tagjai közül toborozták. Őket szigorúan át is világították, nehogy terroristák is amerikai kiképzés illetve fegyver közelébe jussanak.

Ez a vizsgálat nagyon lelassította a toborzást.

Pedig idén már 5400 harcosnak kellett volna bevetésre készen állnia, 2016 végére pedig nagyjából 15 ezernek.

A terv végül látványos kudarcot vallott. Lloyd Austin, az Iszlám Állam elleni műveleteket irányító parancsnok az amerikai szenátus egyik bizottságában ismerte be még szeptemberben, hogy mindössze négy vagy öt olyan fegyveres maradt hadra fogható az Iszlám Állam ellen, akiket amerikai irányítással képeztek ki.

Az Iszlám Állam ellen harcoló irakiak Forrás: AFP/Haidar Mohammed Ali

A kudarcot azzal is indokolták a The New York Times-nak nyilatkozó, meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztviselők, hogy nehéz volt megfelelő embereket találni a kiképzési programra, mert a harcosok nagy része el van foglalva a Bassár el-Aszad elnökhöz hű fegyveres erők elleni támadásokkal.

Oroszország tagad

A kiképzési program csődje azért is kínos az Obama-kormányzat számára, mert egyre több olyan hír érkezik Szíriából, hogy Oroszország repülőgépei nyugatbarát szíriai lázadókat bombáznak. Szergej Lavrov viszont folyamatosan arról beszél, hogy ők csak és kizárólag terroristákra mérnek csapásokat.

„Egyelőre senki sem mondta meg, hogyan és hol működik a Szabad Szíriai Hadsereg, vagy hol és hogyan működnek a mérsékelt ellenzék más csapatai” – idézte Szergej Lavrovot nemrég az MTI. Az orosz külügyminiszter szerint az FSA-nek (Free Syrian Army) nevezett szervezet mára egy „fantomképződmény lett”.