Hazudott CIA-s múltjáról a tévés sztárszakértő

Wayne Simmons, CIA,
Vágólapra másolva!
Egy amerikai hírtelevízióban 2002 óta szerepelt rendszeresen terrorizmussal kapcsolatos témák szakértőjeként az a férfi, akit csalással vádol egy amerikai ügyészség. Szerintük a férfi hazudik CIA-s múltjáról. Mivel Wayne Simmons kormányhivatalokat is megpróbált becsapni, most bíróság elé kell állnia. Állítólag Bush elnök egyik vitatott törvényének elkészítésében is közreműködött.
Vágólapra másolva!

Félkatonai egységekkel terepen dolgozó különleges műveleti tisztnek hazudta magát hosszú éveken keresztül a 62 éves amerikai Wayne Simmons - legalábbis ezzel vádolja őt egy Virginia államban működő ügyészség. A férfi azt állította, hogy már nem aktív ügynök, nyugdíjazták. Korábban főleg drogkartellek, fegyveres csempészbandák, "narkóterroristák" ellen vetették be - írja róla egy könyv ismertetője kapcsán az Amazon webáruház.

Itt az is olvasható, hogy a férfi George Bush elnök tanácsadójaként is dolgozott.

Az életrajz szerint közreműködött a 2006-os katonai bizottságokról szóló törvény megalkotásában. Ez a jogszabály tette lehetővé, hogy a guantanamói börtönökben fogva tartott, terrorizmussal vádolt rabok és védőik elől információkat lehessen elzárni.

Az ügyészség szerint a férfi az USA kormányhivatalait is megpróbálta becsapni azzal, hogy különböző hivatalos iratokban azt állította, a CIA különleges ügynöke volt. Nem sikerült neki, de tettéért bíróság elé kell állnia:

csalással és hamis tanúzással vádolják.

A férfi a Fox News hírtelevízió rendszeres vendége volt 2002 óta, ahol terrorizmussal kapcsolatos kérdésekben nyilatkozott szakértőként. Két éve például Barack Obama elnököt szólította fel arra, hogy “viselkedjen gerinces ember módjára”, és tegyen meg mindent Edward Snowden kiadatásáért.

A brit The Guardian című lap arról ír, hogy a tévécsatorna szerint a férfi nem kapott tőlük fizetést munkájáért.

A férfi társszerzőként egy bűnügyi regény megírásában is részt vett korábban. Könyvét a mai napig meg lehet vásárolni az Amazon.com webáruházban, ezért van itt életrajza. Ebben az olvasható, hogy Wayne Simmons 1973-ban lett a CIA ügynöke, és egészen 2000-ig állt a szervezet alkalmazásában. 2004-ben még elemzőként részt vett egy kábítószerellenes akcióban, amelyet a Pentagon szervezett.

Adatlapja szerint szoros kapcsolatot ápol konzervatív politikai körökkel. Társzerzője egyik kiadványuknak, ráadásul két éve egy fórumon is felszólalt, amelyet a Bengáziban történt merénylet ügyében hívtak össze. A 2012-ben négy amerikai állampolgár meghalt az USA líbiai nagykövetsége ellen elkövetett támadásban.

Az ügyészség szerint a férfinak azért volt szüksége a mesére, hogy tisztára mossa múltját.

Igazolást akart kapni arról, hogy korábbi letartóztatásai, bírósági ügyei mind CIA-s tevékenységhez köződtek: valójában nem követett el bűncselekményeket, csak szigorúan titkos megbízatásai miatt ezt nem lehetett nyilvánosan elismerni.

Wayne Simmons beszél a bengázi merénylet ügyében összíhívott fórumon Forrás: YouTube

Az ügyészek azt állítják, hogy Simmons nem csak a Foxnak és a kormányhivataloknak hazudott, de más súlyos ügye is van:

125 ezer dollárt gombolt le egy hamis ingatlanbefektetés ígéretével valakiről.

A CIA csak annyit közölt a The Guardian szerint, hogy szorosan együttműködnek az ügyészséggel az ügy megoldásában.