Tudták az amerikaiak, hogy kórházat bombáznak Kunduzban

A támadás után bezárt a kunduzi kórház
Vágólapra másolva!
Amerikai elemzők adatokat gyűjtöttek a lebombázása előtt a kunduzi kórházról, ahonnan állításuk szerint egy pakisztáni ügynök koordinálta a tálibok akcióit. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet vádjai szerint ráadásul tönkre is tették a bizonyítékokat, amikor egy amerikai tank erőszakkal behatolt az épület romjai közé.
Vágólapra másolva!

Az AP amerikai ügynökség derítette ki, hogy a különleges alakulatok elemzői napokkal a támadás előtt összeállítottak egy dossziét a kórházról, ahol hírszerzési jelentések szerint egy pakisztáni ügynök dolgozott.

Lehallgatott beszélgetésekből arra következtettek, hogy a kórház a tálibok parancsnoki és ellenőrző központjaként működött, és arra is utaltak jelek, hogy ott nehézfegyverzetet tárolnak – mondta el a hírügynökségnek egy egykori hírszerző, aki látta a dokumentumok egy részét.

A Pentagon hibáról beszél

Az egyelőre nem világos, hogy a parancsnokok, akik utasítást adtak az AC-130-asnak a támadásra, tisztában voltak-e a gyanúval, illetve azzal, hogy egy kórházról van szó.

A Pentagon eredetileg azt állította, hogy tűzharcba keveredett amerikai katonák támogatására küldték fel a gépet, később pedig azt, hogy tévedés történt.

John Campbell tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők egyik vezetője azonban arról nem beszélt, pontosan mi történt, és ki adta ki a végső támadási parancsot. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az amerikai hadsereg szándékosan soha nem támadna egy kórházat.

Tíz beteg és a személyzet 12 tagja vesztette életét a kórházban Forrás: MTI/EPA/MSF/-------------------

Hol a pakisztáni?

Egyes amerikai elemzők még a 22 ember életét követő támadás után is azt állították, hogy az akció indokolt volt, és azt állították, hogy a pakisztáni ügynök életét vesztette.

Erről azonban nincs semmiféle bizonyíték, és a kórházat üzemeltető Orvosok Határok Nélkül szerint a személyzet egyetlen tagja sem volt pakisztáni.

Azt elismerték, hogy kezeltek sebesült tálib harcosokat is, de váltig állítják, hogy fegyvert nem engedtek be az épületbe.

Tálibokat kezeltek a kórházban, fegyvert azonban nem engedtek az épületbe Forrás: MTI/EPA/MSF/-------------------

Tönkretették a bizonyítékot

Csütörtökön amerikai tank hatolt be a kórház romjai közé, az Orvosok Határok Nélkül szerint „erőszakkal” és előzetes bejelentés nélkül.

A tankon amerikai, afgán, valamint NATO-szakértőket szállítottak, akiknek a támadás kivizsgálása a feladatuk.

A nemzetközi szervezet azonban azzal vádolja őket, hogy tönkretettek potenciális bizonyítékokat, valamint „stresszt és félelmet keltettek” – számolt be a brit Guardian.