Az osztrák Néppárt orbánizálódásától óv az Európai Parlament alelnöke

Spielfeld, migráns, migránsok
Spielfeld, 2015. október 27. Ausztriai belépésre várnak bevándorlók Szlovénia és Ausztria határán, az osztrák oldalon lévő Spielfeldnél 2015. október 27-én. (MTI/EPA/Erwin Scheriau)
Vágólapra másolva!
Fordulatot jelenthet az osztrák politikában annak beismerése, hogy kerítést építenek a szlovén határon, amelyet élesen bírált az Európai Parlament alelnöke – igaz, úgy, hogy közben odaszúrt Magyarországnak is.
Vágólapra másolva!

„A kerítés felépítése a határon a kudarc beismerése” – mondta Ulrike Lunacek, az Európai Parlament alelnöke a néppárti belügyminiszter bejelentésére reagálva.

Johanna Mikl-Leitner ugyanis elismerte, hogy az osztrák-szlovén határszakasz megerősítése kerítés építését jelenti.

Belépésre váró menekültek Szlovénia és Ausztria határán Forrás: MTI/EPA/APA/Erwin Scheriau

Odaszúrt Budapestnek

Bár az Európai Parlament alelnöke elsősorban a belügyminiszterrel vitatkozott, folyamatosan odaszúrt a magyar politikának is.

„A menekültekkel egymás szemébe nézve és tisztelettel kell beszélni” – mondta. A megoldás csak a közös európai politika lehet, ismételte meg, és azt hangsúlyozta:

nagy a veszélye, hogy az osztrák Néppárt orbánizálódik.

Felesleges pénzpocsékolás

Lunacek szerint azt a pénzt, amelyet teljesen felesleges és értelmetlen kerítésekre költenek az országok, inkább konténervárosok kialakítására kellene szánni, hiszen a kerítés nem akadályozza meg azt, hogy a menekültek elinduljanak, csak azt, hogy megérkezzenek.

A tél beálltával tehát

a kerítés lesz a humanitárius katasztrófa legfontosabb oka.

A szlovének folyamatosan szállítják a menekülteket az osztrák határra Forrás: MTI/Varga György

Orbán csapdát állított

Egyre hangosabb azoknak az elemzőknek a véleménye Ausztriában, akik szerint Orbán lényegében meghekkelte a közös európai politikát: a menekültekkel szembeni drákói jogszabályokkal, a kerítésekkel, a lezárt határokkal áttolta a problémát a szomszédos országokra.

Ezzel pedig csapdába csalta őket.

Arra kényszerültek ugyanis, hogy erőteljesebb megoldásokat alkalmazzanak, amelyekre aztán Orbán hivatkozhat.

Az osztrák Amnesty International főtitkára, Heinz Patzelt is Magyarországgal példálózott, amikor a „szolidaritás hiányának tragédiájára” hívta fel a figyelmet. „A kerítés a szolidaritás hiányának jelképe” – mondta.

Naponta több ezren lépik át a határt Forrás: MTI/EPA/APA/Erwin Scheriau

Válogassák meg a szavaikat

Közben Genfben az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra kérte a politikusokat, hogy a menekültekkel kapcsolatban válogassák meg a szavaikat.

„Azok, akik hordáknak és betolakodóknak nevezik a menekülteket, felelősek lesznek az erőszakért, a rasszizmus és az idegengyűlölet tragikus fellángolásaiért – figyelmeztetett. – Ha egyre hangosabb azoknak a kormányoknak a hangja – utalt Magyarországra –, ahol

a demagógia és az idegenellenesség kormányzati politikává válik,

akkor még több halálesetre és erőszakos cselekedetekre lehet számítani.”

Ahogy egyre hidegebb lesz az idő, úgy nő a katasztrófa veszélye Forrás: AFP/Rene Gomolj

Elkerülni a humánus katasztrófát

Ausztria Németországgal szomszédos részein a hatóságok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát.

Szlovéniából hétfő estig 8000, kedden újabb 5500 menekült érkezett; őket a német államvasutak különvonatai folyamatosan szállítják az ország más részeibe, hogy ne rakjanak aránytalan terheket a határ menti településekre, és

az éjszakai hidegben a lehető legkevesebben maradjanak a szabad ég alatt.

A szlovének folyamatosan szállítják a menekülteket az osztrák határra, így a terhek elsősorban az osztrák és a német önkormányzatokra és segélyszervezetekre maradnak.

Ezért is szorgalmazza az Európai Parlament alelnöke, hogy térjenek vissza a közös megoldás kereséséhez.