Piacot lőttek a szíriai kormányerők

menekült-sorozat szétlőtt damaszkusz
A picture taken on September 7, 2015 shows a general view of damaged buildings in the rebel-held area of Douma, east of the capital Damascus as a sandstorm blows over the city. AFP PHOTO / SAMEER AL-DOUMY
Vágólapra másolva!
A szíriai kormányhadsereg rakétákkal támadta egy Damaszkusztól keletre lévő város piacterét. A csapásokban legalább 40 ember meghalt, száz megsebesült.
Vágólapra másolva!

A szíriai hadsereg 12 rakétát lőtt ki a fővárostól 15 kilométerre fekvő Dúma piacterére - közölte Rámi Abdurrahmán, a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) vezetője.

A település a kormányellenes, nem dzsihádista lázadók kezén van.

A vezető az AFP-nek azt is elmondta, hogy valószínűleg tovább nő majd a halottak száma, mert a mentőcsapatok csak lassan tudnak haladni a romok között. Azt is hozzátette, hogy a hadsereg erői aknavetőkkel is lőtték a várost.

Így nézett ki Dúma szeptemberben Forrás: AFP/Sameer Al-Doumy

Dúma városát rendszeresen érik hasonló támadások, mivel a kormánycsapatok kezén lévő főváros, Damaszkusz környékén ez a legnagyobb, ellenzékiek által uralt település. A Dúmában lévő ellenzéki erők is rendszeresen lőnek innen rakétákat a Damaszkuszban lévő kormányerők állásaira.

Augusztusban a kormányerők repülőgépei egész nap bombázták a települést. Akkor 117 ember halt meg a városban.