Harmincöt embert gyanúsítanak puccskísérlettel Törökországban

Vágólapra másolva!
Harmincöt embert vettek őrizetbe a török hatóságok puccskísérlet gyanújával. Vanak köztük magas rangú tisztviselők és rendőrök is. 
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vette a török rendőrség kedden az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen befolyásos iszlám hitszónok legalább 35 feltételezett követőjét, akik a hatóságok gyanúja szerint puccskísérletre készültek.

A Dogan török hírügynökség tájékoztatása szerint a hatóságok egyidejűleg

18 tartományban tartottak razziát,

amelynek során több magas rangú állami tisztviselőt és rendőrt is elvittek.

Gülen és követői sokáig Recep Tayyip Erdogan elnök és az őt támogató iszlamista tömörülés, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szövetségeseinek számítottak. Erdogan azonban azzal vádolja őket, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarták őt buktatni, akkor még mint kormányfőt. Azóta Gülen több ezer feltételezett követőjét távolították el az állami intézményekből.

Két újságíró őrizetben

Múlt héten a török hatóságok állami felügyelet alá helyeztek 22 olyan céget, amely az iszlám hitszónokhoz közel álló Koza Ipek Holdinghoz tartozik.

Yalcin Akdogan török miniszterelnök-helyettes kedden az NTV hírtelevíziónak nyilatkozva vitatta, hogy a kormány korlátozná a sajtószabadságot.

- szögezte le Akdogan. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törvények figyelmen kívül hagyása és azok megsértése nem megengedhető.

A politikus arra reagálva mondta ezt, hogy a rendőrség hétfőn őrizetbe vette egy újság két vezető munkatársát, miután a lap az AKP győzelmét a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon a "polgárháború törökországi kezdeteként" értékelte.