Nyert a jobboldal, de nem tud egyedül kormányt alakítani

MILANOVIC, Zoran
Zágráb, 2015. november 8. Zoran Milanovic horvát miniszterelnök, a horvát Szociáldemokrata Párt vezetője () nyilatkozik a sajtó képviselőinek, miután leadta szavazatát egy zágrábi szavazóhelyiségben 2015. november 8-án, a horvátországi parlamenti választások napján. (MTI/EPA/Igor Kupljenik)
Vágólapra másolva!
A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján – 99,5 százalékos feldolgozottságnál – a korábbi eredményektől eltérően ismét fej fej mellett áll a két horvát vezető párt, a jobbközép ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség és a Szociáldemokrata Párt vezette két választási szövetség a vasárnapi parlamenti választások után.
Vágólapra másolva!

A friss reggeli adatok szerint a HDZ vezette jobboldali szövetség és az SDP irányította koalíció is 56 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A HDZ azért van előnyben, mivel plusz három mandátumot szerzett a külföldi szavazatok révén.

A harmadik legtöbb mandátuma a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott, ők 19 képviselői helyre számíthatnak jelen állás szerint. Ezek ugyanazok az eredmények, mint amelyeket az első exit poll jelzett előre a vasárnap esti urnazárás után.

Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, akárcsak a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) és Milan Bandic zágrábi polgármester pártja, a BM 365, valamint a Sikeres Horvátország.

A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért folytatott küzdelemben Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) jelöltje a szavazatok 50,24 százalékát, míg Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) jelöltje a szavazatok 49,76 százalékát szerezte meg.

Központi téma volt a menekültügy

Az előzetes adatok szerint a HDZ-nek szövetségeseket kell találnia ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani, ehhez ugyanis 76 képviselő támogatására lesz szüksége. A mérleg nyelve mindenképpen a Híd Függetlenek Listája lehet.

Mind az ellenzéki HDZ, mind a szociáldemokraták vezette választási szövetség biztos volt győzelmében.

A baloldal azt remélte, hogy megnyerheti a választásokat a migránsválság szerintük ügyes kezelése miatt, egyrészt mert együttérzést mutattak a menekültek iránt, másrészt mert határozottan álltak ki a szomszédos országokkal szemben.

A baloldal szerint ügyesen kezelték a migránsügyet Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindezek miatt a szavazók egy része "elfelejtette", hogy a baloldal hosszú ideje sikertelenül igyekezett beindítani a gazdaságot. Ezzel szemben a jobboldali koalíció élesen bírálta a kormány gazdasági eredményeit, és a kampányt a nemzeti értékekre alapozta.

Tomislav Karamarko, a HDZ elnöke gazdasági növekedést és jobb életet ígért, az országot sújtó migrációs válságot illetően pedig a határok lezárását helyezte kilátásba.

Többen szavaztak, mint négy éve

A horvát parlament 11 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek és a horvát diaszpórának tart fenn.

A vasárnapi szavazáson közel 3,8 millió horvát állampolgár adhatta le voksát, köztük 36 ezren külföldön.

A horvát országos választási bizottság adatai szerint délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosult polgárok 21,55 százaléka járult az urnákhoz. 2011-ben 11 óráig ugyanez az arány 16,4 százalék volt.

Délután fél ötkor a részvételi arány 46,57 százalékon állt, 2011-ben ez 46,06 százalék volt. A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este hét óráig várták a csaknem 3,8 millió választópolgárt, hogy leadja szavazatát.

A legfontosabb választás

Zoran Milanovic leköszönő miniszterelnök a választások éjszakáján megtartott

beszédében nem ismerte el vereségét,

ugyanakkor gratulált és partnerséget ajánlott fel a Hídnak. Szerinte az eredmények azt mutatják, hogy Horvátországnak változásokra van szüksége. Ezért arra kérte a Híd képviselőit, csatlakozzanak az SDP-hez, nem mint vezető párthoz, hanem mint partnerhez, amellyel együtt dolgozhatnak a reformok bevezetésén.

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök nem ismerte el a vereségét Forrás: MTI/EPA/Igor Kupljenik

Tomislav Karamarko, a HDZ elnöke kijelentette: az elmúlt három és fél évben immár a harmadik győzelmét aratta a párt. Úgy fogalmazott: aki kész arra, hogy velük együtt építsen egy jobb hazát, azt szívesen látják köreikben. A minőségi életért akarnak harcolni, azért, hogy a fiatalok ne hagyják el szülőföldjüket - mondta. A HDZ bár kihirdette győzelmét, de a kormányalakításhoz szövetségeseket kell találnia, miután a részeredmények alapján vélhetően önmagában nem szerez abszolút többséget a parlamentben.

Fájdalmas megszorítások

Politikai elemzők szerint, bár az SDP elvesztette a választásokat, a HDZ nem nyerte meg a voksolást. A választások igazi nyertese szerintük a Híd, amely a harmadik legerősebb párttá nőtte ki magát az elmúlt néhány hónapban. Bozo Petrov, a Híd elnöke beszédében hangsúlyozta: fájdalmas megszorítások várnak az országra, amelyek ugyan érinteni fogják majd mindenki családját és barátait, de elkerülhetetlen a bevezetésük. Petrov szerint az a legfontosabb, hogy a Híd ne okozzon csalódást a választóknak, és ne hagyja cserben őket.