Nem fért fel a budapesti gépre a menekülteken segítő cseh politikus

Vágólapra másolva!
Tele van a gép újságíróval - erre hivatkozva utasította el a cseh belügyminiszter saját kollégája, az igazságügyminiszter kérését, hogy a kormánygépen együtt utazzanak egy budapesti tanácskozásra. A V4-es találkozó végül el maradt. A vita hátterében a menekültválság kezelése áll.
Vágólapra másolva!

Összeveszett saját kormányuk repülőgépén Milan Chovanec cseh belügyminiszter és Robert Pelikán igazságügyi miniszter. A gépet a belügyi tárca kezeli, a repülőnek vasárnap Budapestre kellett volna érkeznie.

Végül nem repültek

Robert Pelikán is fel akart szállni a gépre, de a belügyminiszter elutasította jelentkezését. Azzal indokolta a lépést, hogy "a küldöttséggel nagyobb számú újságíró utazik, akik jelen szeretnének lenni a miniszter látogatásakor a határon, és látni szeretnék az ott szolgálatot teljesítő cseh rendőrök munkáját".

A repülőútra végül nem került sor. Lengyelország kérésére a budapesti tanácskozást későbbre halasztották.

"Naiv módon azt gondoltam, hogy közösen repülünk, és az úton megbeszéljük a tanácskozás témáit" - mondta Pelikán az esettel kapcsolatban szerdán az Impuls prágai kereskedelmi rádiónak. "Számomra természetesnek tűnt, hogy együtt repüljünk" - tette hozzá Robert Pelikán.

A két miniszter ne a repülőgép használatán veszett össze először. Robert Pelikán igazságügyi miniszter szerint

a csehországi menekülttáborokban nem túl jók az állapotok.

Milan Chovanec, a belügy irányítója viszont azt mondja, minden rendben van.

Az biztos, hogy kedden az észak-csehországi Drahonicében lévő menekülttábor lakóinak egy része éhségsztrájkot kezdett. A cseh menekülttáborokban uralkodó állapotokat azonban az utóbbi hetekben a cseh emberi jogi biztos, az emberi jogi miniszter és néhány nemzetközi szervezet képviselője is bírálta.

Kisajátított újságírók

"A kérdés az, hogy a kormány különgépein a kabinet tagjait vagy az újságírókat kell-e szállítani. Én eddig azt hittem, hogy a politikusokat, de úgy néz ki, hogy inkább az újságírókat. A magánvéleményem az, hogy a belügyminiszter saját magának akarta kisajátítani az újságírókat" - nyilatkozta a rádióban az igazságügyi tárca vezetője.

A belügyminisztérium nem kívánta kommentálni az esetet, de megerősítette, hogy a menekültválsággal összefüggésben nagyon megugrott az újságírók érdeklődése a tárca vezetőjének tevékenysége iránt.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök nem tud az incidensről és az ügyet nem fogja kommentálni - közölte Martin Ayrer a kormányszóvivő.