Nagyon kíváncsi ránk a kormány

facebookot néz telefonon
Nyugalom, a Facebook csak megalapozott adatigénylés esetén szolgáltat információt.
Vágólapra másolva!
Az idei év első felében jelentősen nőtt a Facebookhoz benyújtott kormányzati adatigénylések száma. A magyar kormány 185 esetben fordult a céghez.
Vágólapra másolva!

A magyar hatóságok a Facebook által közölt összesítés szerint 185 esetben, összesen 224 felhasználó adatait kérték ki, a cég ezen igénylések 36 százalékában szolgáltatott információt.

Nyugalom, a Facebook csak megalapozott adatigénylés esetén szolgáltat információt Forrás: AFP/Alain Jocard

Törvénysértő bejegyzéseket töröltek

Tavaly összesen 245 ilyen jellegű kéréssel fordult az amerikai céghez, amelynek összesítése szerint a világ kormányai 2015 első hat hónapjában 41 214 olyan adatigénylést adtak be, amelyekben Facebook-felhasználók után kutakodtak. Ez 18 százalékkal magasabb, mint az előző év második felében benyújtott 35 051 kérelem. A Facebook jelentéséből az is kiderül, hogy az idei év első felében

20 568 bejegyzést töröltek a közösségi hálóról

törvénysértés miatt, ami mintegy kétszerese az előző félévi adatnak.

Nincsen hátsó ajtó

Az adatigénylések nagy része, több mint 60 százaléka az Egyesült Államok hatóságaitól érkezett, de a francia, a német és a brit hatóságok is relatíve gyakran kértek információkat a közösségi oldaltól. A legtöbb adatigénylés bűnügyekhez kapcsolódik - közölte a cég. A Facebook közleményében leszögezte azt is, hogy egy kormányzat számára sem tart fent "hátsó ajtót", azaz

nem biztosít közvetlen hozzáférést a felhasználók adataihoz,

csak megalapozott adatigénylés esetén szolgáltat információt.