Mélyütés a politikai korrupciónak

Vágólapra másolva!
Brazíliában a legfelsőbb bíróság azonnali hatállyal megtiltotta a közszereplésre pályázó politikusok névtelen adományokkal való támogatását, amely, noha eddig engedélyezett volt, a bíróság szerint komoly korrupciós kockázatot hordott magában.
Vágólapra másolva!

A testület szerint a titkos hozzájárulások 1997 óta engedélyezett gyakorlata sérti a politikai élet átláthatóságának az elvét is, és megnehezíti a választási hatóságoknak, hogy nyomon kövessék az adományok eredetét és útját. A döntésnek a 2016-os helyhatósági választásokra lesz először gyakorlati kihatása.

Minden nevet ki kell adni

Egy másik, még szeptemberben hozott döntésével a legfelsőbb bíróság már megtiltotta a választási kampányok finanszírozását a vállalatok részéről, ami Brazília történetében az eddigi legnagyobb, leleplezett korrupciós botrányhoz, a Petrobras olajkonszern ügyéhez vezetett. A következő választások alkalmával a jelölteknek nyilvánosságra kell hozniuk mindazok nevét - legyenek természetes vagy jogi személyek -, akiktől pénzbeli támogatást kaptak, beleértve az adomány összegét is.