Fuad Huszein jordániai újságíró 2005-ben kiadott könyve meglehetősen pontosan vázolta fel az al-Kaida stratégiáját a 2000 óta eltelt időszakban. Már akkor felmerült egy vallási alapon szerveződő állam létrehozása, amitől a terroristák azt várták, olyan erős lesz, hogy a nyugati hatalmak nem tudnak majd harcolni vele. 

Tíz évvel ezelőtt adta ki Németországban Fuad Huszein jordániai újságíró azt a könyvet, amelyben az al-Kaida stratégiáját vázolta fel a 2000 és 2020 közötti időszakra. A könyvet igen szkeptikusan fogadta a német média, sokan csak abszurd elképzeléseknek tekintették a benne leírtakat.

Pedig az információkat belsős körökből szerezte az újságíró, olyan keresett terroristákkal lépett kapcsolatba, mint Abu Muszab az-Zarkavi és Szeif al-Adl. 

A jordániai újságírónak belsős információi voltak a tervekrőlForrás: AFP/Safin Hamed

Az-Zarkavi jordániai terrorista az al-Kaida iraki sejtjének egyik alapítója volt. Az amerikaiak 2003-as iraki fellépése után már arról beszélt, hogy létre kellene hozni egy vallási alapon szerveződő államot, tehát a mostani Iszlám Államhoz hasonló formációt. Nevéhez fűződik számos iraki bombatámadás is, az amerikaiak végül 2006-ban likvidálták egy célzott rakétatámadással. 

A másik forrás, Szeif al-Adl, korábbi egyiptomi ezredes, robbanószerkezet-szakértő volt, aki a mai napig magas rangú tagja az al-Kaidának. Részt vett az amerikai nagykövetség elleni támadásban 1998-ban, emiatt 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére az FBI. Úgy tudni, jelenleg Iránban tartózkodik. 

Amikor Fuad Huszein politikai fogoly volt, több olyan emberrel is kapcsolatba került, akik 

az al-Kaida hálózatában voltak vezetők, és megosztották vele a terveiket. 

A történetet 2005-ben mesélte el a német Der Spiegelnek, a lap viszont abszurdnak és ijesztőnek nevezte a terveket.

Iszlám Állam hét lépésben

A terroristák fő célja az volt, hogy hét lépésben létrehoznak egy vallási alapon szerveződő iszlám kalifátust, amellyel a „Nyugat nem lenne képes felvenni a harcot". 

Az első lépés az „Ébredés", amely 2005-re már lezajlott, és amelynek részei voltak a 2001. szeptember 11-i támadások is. 

9/11-nek a könyv szerint ugyanis az volt a célja, hogy provokálja az Egyesült Államokat, és a nyílt háborúval felébresszék a muszlim embereket. A támadást nagyon sikeresnek tartották a terroristák, akik szerint megnyílt a csatatér, és a szövetségesek sokkal könnyebb célponttá váltak. 

Hét lépésben hozták volna létre a vallási alapon szerveződő államot vagy kalifátustForrás: Twitter

A második lépés a 2006-ig tartó „Nyitott szemek" fázisa, aminek az volt a célja, hogy az addigi szervezetet mozgalommá fejlesszék tovább. Fiatal férfiakat toboroztak annak érdekében, hogy nagy hadsereget hozzanak létre. A központ Irakban lett volna, más arab országokban pedig bázisokat alakítottak ki. 

A harmadik szakasz a tervek szerint 2007-től 2010-ig tartott volna, és a „Felállás"címet kapta. 

A cél az volt, hogy az Iszlám Állam elismert szervezetté váljon. 

A következő négy lépésnek nem adtak nevet. 

A negyedik lépést 2013-ig valósították volna meg, céljuk az volt, hogy megdöntik a „gyűlölt arab kormányokat". Azzal számoltak ugyanis, hogy a kormányok bedőlése folyamatosan növelné az al-Kaida erejét és befolyását. Ezzel egy időben a szervezet kiadásait fedező olajkészletekre is megpróbálták rátenni a kezüket, valamint hackertámadásokat indítottak az Egyesült Államok ellen. 

Fiatal férfiakat, gyerekeket is toboroztakForrás: YouTube

Az ötödik lépés 2016-ig tartana a tervek szerint, ebben az időszakban az a céljuk, hogy hivatalosan is deklarálják az iszlám államot vagy kalifátust. Úgy gondolták, hogy ebben az időszakban már olyannyira legyengül a nyugati világ és Izrael befolyása, hogy nem kell ellenállástól tartani. 

Azt remélték, hogy 2016-ra egy új világrendet hoznak létre. 

A hatodik szakasz a nyílt háború fázisa, amikor háborút lehetne kezdeményezni a „hívők és a nem hívők" között. Erről a totális harcról Oszama bin Laden is számos alkalommal beszélt. A hetedik szakasz a végső győzelemé, amikor a másfél milliárdos iszlám közösség legyőzi a maradék ellenállókat. Ez a fázis 2020-ig tartana, mert szerintük a harcok nem tartanának tovább, mint két év. 

A Spiegel szerzője megjegyezte, nem valószínű, hogy a terv mentén haladnak az al-Kaidánál, a központi vezetés ereje ugyanis jócskán lecsökkent, és szerinte az is kivitelezhetetlen, hogy az al-Kaida hozzon létre egy globális iszlám államot. Az viszont biztos, hogy a terv – visszatekintve az elmúlt évek történéseire – több mint ötletek összetákolt jegyzéke – teszi hozzá.