Hivatalos, hogy bomba robbant az orosz repülőn

Sarm-es-Sejk, Sharm El-Sheikh, Kogalymavia Airbus A321, roncs
A Kogalymavia (Metrojet) Airbus A321-es utasszállítójának roncsai a Sínai-félszigeten
Vágólapra másolva!
Eddig tagadták, most viszont már a moszkvai biztonsági erők is elismerték, hogy bomba robbant az október végén lezuhant orosz repülőn. A gép már a levegőben darabokra szakadt. 
Vágólapra másolva!

Terrorcselekmény okozta a Sínai-félszigeten október végén lezuhant orosz utasszállító katasztrófáját. Erről Alekszandr Bortnyikov, a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) elnöke tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz államfőt.

A Kogalymavia (Metrojet) Airbus A321-es utasszállítójának roncsai a Sínai-félszigeten Forrás: AFP/RIA Novosti

Bortnyikov azt mondta: az utasok személyes holmijait és a repülőgép roncsait vizsgálták meg, így találták meg a robbanószerkezet maradványait. A feltételezések szerint a gépen

egy kilogramm TNT

volt egy házilag készített bombában.

Senki nem élte túl

A tragédia október 31-én történt. A Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után 23 perccel lezuhant a Sínai-félszigeten.

Fedélzetén 217 utas

– köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

A gép már a levegőben darabokra szakadhatott Forrás: MTI/EPA/Haled El-Fiki

A katasztrófa után nem sokkal egyre több hír látott arról napvilágot, hogy bomba robbant a fedélzeten, amelyet a sarm-es-sejki repülőtéren csempésztek a fedélzetre.

Putyin intézkedett

Vlagyimir Putyin arra utasította az orosz titkosszolgálatot, hogy kutassa fel a terrortámadás elkövetőit, az orosz hadseregnek pedig parancsba adta, hogy fokozza légicsapásait Szíriában. "Nem ez az első alkalom, hogy Oroszország barbár terrorista bűncselekményekkel szembesült. Nem feledkeztünk el egyikről sem, ahogy erről sem fogunk.

Megtaláljuk és megbüntetjük az elkövetőket

" - mondta Vlagyimir Putyin.

Újabb két ember őrizetben

Őrizetbe vették az egyiptomi Sarm-es-Sejk repülőterének két dolgozóját az orosz utasszállító repülőgép október 31-i tragédiájával kapcsolatban - közölték kedden egyiptomi biztonsági tisztségviselők. A Reutersnek név nélkül nyilatkozó biztonsági tisztségviselők egyike azt mondta, összesen tizenhét embert tartanak őrizetben, köztük a sarm-es-sejki repülőtér két munkatársát, akik a hatóságok gyanúja szerint segítettek robbanószerkezetet juttatni a szerencsétlenül járt gép fedélzetére.