Orbán Viktor elégedett az ukrajnai magyarok jogaival

Petro Porosenko
Vágólapra másolva!
Az ukrán államfő telefonon köszönte meg Orbán Viktornak a magyar kormány támogatását és humanitárius segítségnyújtását.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnöki hírportál közleménye szerint a magyar kormányfő gratulált Petro Porosenkónak az ukrajnai önkormányzati választások sikeres és átlátható megrendezéséhez. Orbán Viktor ezen kívül elégedettségét fejezte ki a kárpátaljai magyarság számára biztosított jogok érvényesülésével kapcsolatban.

Petro Porosenko Forrás: president.gov.ua//Mykola Lazarenko

Élő nemzetiségi jogok

Ukrajna első embere válaszában leszögezte, hogy az ukrajnai magyar pártok meggyőző létszámú képviselete a Kárpátalja megyei közgyűlésben bizonyíték rá, hogy országában semmilyen formában nem nyomják el a nemzeti kisebbségeket.

Cél a vízummentesség

A magyar kormányfő támogatásáról biztosította az uniós vízummentesség elérésére irányuló kijevi törekvéseket, valamint egyeztettek az illegális bevándorlás és az embercsempészet elleni küzdelem összehangolásáról.