Az orosz gép utasterében volt a pokolgép

Vágólapra másolva!
Az október végén Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép utasterében helyezték el a katasztrófát előidéző pokolgépet – adta hírül szerdán a Kommerszant című orosz lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az újság egy nyomozati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a detonáció az utastér hátuljában, a repülőgép farokrészéhez közel következett be, nem pedig a rakodótérben, ahogy arról a korábbi jelentések szóltak. Az első feltételezések szerint a robbanószerkezetet az egyik ablak melletti ülés alatt helyezték el. Működésbe lépése okozta a gép vázának roncsolódását és az utastérben keletkezett hirtelen nyomásvesztést, amelynek hatása robbanásszerű – írta a Kommerszant.

Az oroszok is elismerték

A Kreml kedden közölte a honlapján, hogy terrorcselekmény okozta az utasszállító katasztrófáját. Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett a felelősök kézre kerítésére, az orosz légierő pedig fokozta Szíriában a szélsőségesek elleni légicsapásokat.

A Kogalymavia (Metrojet) légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe október 31-én, a felszállás után 23 perccel zuhant le az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.