Magyarország is rajta volt a terrorgyanús marokkóiak útvonaltervén

Vágólapra másolva!
A török hatóságok gyanúja szerint menekültnek álcázva próbáltak Európába jutni azok a marokkóiak, akiket az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren fogtak el. A nyolc férfi a profilkészítőknek lett gyanús. Volt náluk egy kézzel rajzolt útvonalterv, azon Magyarország is rajta volt.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak nyolc marokkói férfit Törökországban, akik a Hürriyet tudósítása szerint menekültnek álcázva akartak bejutni Németországba, Magyarországon keresztül. A lap egy fotón azt a kézzel rajzolt útvonaltervet is bemutatja, amit a nyomozók találtak a férfiaknál.

Ezt a rajzot találták a marokkói férfiaknál Forrás: Hürriyet

A nyolc férfi az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren lett gyanús a hatóságoknak. Casablancából érkeztek a török nagyvárosba, de

a reptéren dolgozó bűnügyi profilozók megakadályozták a belépésüket.

Útlevélvizsgálat után egy kihallgatószobába vitték őket, ahol a marokkóiak elmondták, hogy turistaként érkeztek Isztambulba, egy hotelben szobát is foglaltak. A rendőrök ellenőrizték ezt az állítást, és kiderült, hogy nem igaz: a megadott hotelben nem foglaltak szobát.

A balkáni útvonalon

Ezután kutatták át a csomagjaikat, és akkor találták meg az útvonaltervet is náluk. A papíron az látszik, hogy Isztambulból a törökországi Izmir felé mentek volna tovább, onnan a tengeren keresztül Görögországba érkeztek volna. Ezután, a menekültek balkáni útvonalát használva, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián át érkeztek volna meg Németországba.

Magyarországra vonattal érkeztek volna.

Innen is vasúton mentek volna tovább Bécsbe.

A rajz azonban meglehetősen elavult: Horvátországból már nem Magyarországra, hanem Szovéniába szállítják a menekülteket.

Forrás nélkül

A török rendőrség nyomozni kezdett az ügyben. A Hürriyet szerint a marokkói férfiak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthetők, igaz,

ez az állítás a cikkben forrás nélkül jelenik meg.

A reptéren dolgozó rendőrségi profilozók feladata, hogy a terroristagyanús embereket kiszűrjék a Törökországba érkező külföldiek közül. A nyolc marokkói férfi is ezeknek a profilozóknak lett gyanús.