Iskolákat alapítanak, ahol fegyverrel tanítják lőni a háromévesnél idősebb gyerekeket. Nem ritka, hogy nőket és gyermekeket fejeznek le. Dokumentumfilm készült az Iszlám Állam uralma alatt élők mindennapjairól.

Élete legkockázatosabb vállalkozásának tartja Nadzsibullah Kuraisi, hogy az Iszlám Állam afganisztáni követői között forgatott. James Foley és Steven Sotloff lefejezése óta nyilvánvaló, hogy az újságírók ritkán jutnak ki élve az terrorszervezet által ellenőrzött területekről. 

Arra gondoltam, többé nem látom a feleségem és a kisfiam. Benne volt a pakliban, hogy elrabolnak, és nem térek élve haza" 

– mondta Nadzsibullah Kuraisi, akivel egy nappal a párizsi merényletsorozat előtt készített interjút az amerikai közszolgálati adó, a PBS. 

James Foley amerikai újságíró, akit kivégeztek az Iszlám Állam embereiForrás: YouTube

A tálibokat is gyilkolják

"Az Iszlám Állam harcosai közel egy éve szivárogtak be Afganisztán elmaradottabb, keleti területeire" – mondta a díjnyertes újságíró. "Azt hittem először, csak propaganda. Miért jönne az ISIS az országunkba, ahol jelen vannak a tálibok és más terrorszervezetek is?” 

„Amikor értesültem arról, hogy maszkos harcosok felakasztottak 12 tálib vezetőt Kelet-Afganisztánban, tudtam, hogy valóban megérkeztek az országba” – mondta Nadzsibullah Kuraisi.

Afganisztánt szeretik a terroristák

Afganisztán földrajzilag tökéletes egy bűnszervezetnek. Hat országgal – Kínával, Pakisztánnal, Iránnal, Üzbegisztánnal, Tádzsikisztánnal és Türkmenisztánnal – határos. A Magyarországnál közel hétszer nagyobb, hegyes területen könnyű elrejtőzni. A lakosság többsége elmaradott falvakban él. 

A szélsőségesek az utánpótlást aszegény települések lakói közül toborozzák. 

Az Iszlám Állam havi 700 dollárt (közel 200 ezer forintot) ajánl azoknak, akik csatlakoznak, ami Afganisztánban hatalmas összegnek számít. 

A helyiek szerint a dzsihádisták dédelgetett vágya az egykori Horászán visszaállítása. A középkori arab tartomány alá tartozott Irán és Afganisztán egy része, valamint Türkmenisztán teljes területe.

Terroristanevelde

Az afgánokból, pakisztániakból, csecsenekből, szírekből és irakiakból verbuválódott terrorszervezet egyik első dolga az utánpótlás kinevelése, és ehhez iskolákat alapítanak az elfoglalt területeken. 

Elszörnyedtem, amikor fegyvert láttam kisgyerekek kezében. Ez lenne Afganisztán jövője?"  

Három évnél idősebb gyerekeket tanítanak Kalasnyikovval lőni, vagy elhajítani egy gránátot. Nadzsibullah Kuraisi egy ISIS-táborban filmre vette, hogy tizenéveseket képeznek ki öngyilkos merénylőnek, és emberek lefejezését is tanítják. 

Nadzsibullah Kuraisi az Iszlám Állam afganisztáni követői között forgatottForrás: facebook.com/povdocs

A korrupció melegágya

Az újságíró szerint az elmúlt tíz évben hiába ömlött a pénz Afganisztánba, az ország mégis káoszba süllyedt. 

Hiába utalt dollármilliárdokat az USA az afgán kormánynak, azt nem iskoláztatásra, az elmaradott régiók felzárkóztatására költötték. 

A kormány milliárdokat osztott szét a saját embereinek. A lakosság 90 százaléka viszont a mai napig iskolázatlan, és ők könnyű célpontjai a terrorszervezeteknek. 

Még egy Szíria

Nadzsibullah Kuraisi szerint Afganisztán jelenleg három részre szakadt: a kormányerők és a tálibok mellett az Iszlám Állam is elfoglalt már egy régiót. Ám az újságíró úgy véli, hogy a tálib területeket fokozatosan bekebelezi az Iszlám Állam. 

A tálibok vezetőit lemészárolják, a harcosaik pedig csatlakoznak a világ legkegyetlenebb terrorszervezetéhez. 

„Pár nappal ezelőtt hét embert – köztük két nőt és egy gyermeket – fejeztek le. A tálibok ilyet soha nem tettek.”