Öt ember ellen emelt vádat a Vatikán

vatikán, pápaválasztás, róma, Szent Péter tér
Vágólapra másolva!
Akár 4-8 év börtönbüntetésre is ítélhetik a bizalmas vatikáni dokumentumokat közlő két olasz újságírót, akiknek pere kedden kezdődik. Másik három embert is vádol a vatikáni ügyészség, egyikük ráadásul vatikáni állampolgár, akit így hazaárulásért is elítélhetnek.
Vágólapra másolva!

A vatikáni ügyészség a vádlottként a vatikáni bíróság elé idézte Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi olasz újságírókat, mivel nemrég megjelent könyveikben a pápai államból kilopott bizalmas vatikáni dokumentumokat közöltek. A tárgyalás jövő kedden kezdődik.

Ha bűnösnek találják az újságírókat, 4-8 év börtönt kaphatnak.

Most először fordul elő, hogy a pápai ügyészség újságírókat vádol meg.

A vatikáni hatóságok felszólítására Emiliano Fittipaldi és ügyvédei megjelentek a vatikáni ügyészség meghallgatásán, Gianluigi Nuzzi megtagadta ezt. Ha az újságírók vagy védőügyvédjeik nem jelennek meg a tárgyaláson, a bíróság távollétükben is elítélheti őket.

A vatikáni Szent Péter tér Forrás: AFP/Tiziana Fabi

További három vádlottat is gyanúsítanak. Mindannyian a Vatikán gazdasági-adminisztratív működését átszervező bizottságának tagjai voltak. Egyikük ráadásul vatikáni állampolgár, éppen ezért

az ő esetében, a pápai állam törvényei szerint fennáll a hazaárulás bűncselekménye is.

A vatikáni csendőrség májusban indított nyomozást, amikor kiderült, hogy feltörték Libero Milone vatikáni főrevizor számítógépét. Pénzügyi kimutatásokat, számlákat loptak ki a két olasz újságírónak: a 2012-es Vatileaks-ben is érintett Gianluigi Nuzzi és Emiliano Fittipaldi könyveihez. Több száz bizalmas dokumentumról van szó, amelynek nagy része nem is jelent meg az újságírók könyveiben.