Olyan különleges egységet tart fenn az Iszlám Állam, amelynek az a feladata, hogy letartóztassa és megkínozza a katonaszökevényeket és az ellenzékieket. A csoportnak legalább két tagja német – állítja egy hazatért dzsihádista.

A személyiségi jogai miatt csak Nils D.-ként emlegetett egykori német dzsihádista vallomásáról a Süddeutsche Zeitung napilap, az NDR és a WDR tévétársaságok számoltak be. 

Nem sokáig bírta Szíriában

Nils D. 2013-ban utazott Szíriába harcolni, majd egy évvel később visszatért Németországba, ahol a szülővárosában, Dinslakenben letartóztatták, miután a rendőrség lehallgatta, hogy egy ismerősének dicsekedett.

Szíriában többször is szemtanúja volt kínzásoknak és kivégzéseknek, többek között az Iszlám Állam egyik volt katonai parancsnoka keresztre feszítésének. 

Tizenhárom hónapot töltött Szíriában, ebből nyolcat a dzsihádista „rohamcsapat” tagjaként, bár állítása szerint kínzásokban és kivégzésekben nem vett részt, csak 15-20 letartóztatásban. 

A rohamcsapat tagjai is maszkot hordanakForrás: Iszlám Állam

A bizonyíték ellene szól

Ennek azonban ellentmond az a fénykép, amelyet a telefonján találtak, és amelyen fegyvert szorít egy fogoly fejéhez. 

Rajta kívül még egy német volt a „rohamcsapat” tagja, az ő nevét azonban nem hozták nyilvánosságra – számolt be a brit Telegraph

Így védi arcát a nyilvánosság elől az Iszlám Államból Németországba visszatért önkéntes a felelősségét vizsgáló tárgyalásonForrás: AFP/Julian Stratenschulte

A „rohamcsapat” Manbidzs városában állomásozik, itt hajtják végre a kínzásokat és kivégzéseket. A kivégzések céljára kijelöltek egy teret, ahol agyonlövik és lefejezik az elítélteket. A volt katonai parancsnokot azért feszítették keresztre, hogy „példát statuáljanak” – vallotta Nils D. 

A rohamcsapat tagjai mindig maszkot viselnek, és a fizetségük is magasabb, mint az „átlagos” dzsihádistáké. Moszul tavalyi elfoglalása után a hadizsákmányból is részesedtek.