Tunéziai robbantás: 12 halott, 20 sérült

Vágólapra másolva!
Robbantásos merénylet történt kedden a tunéziai elnöki őrség egyik autóbusza ellen az észak-afrikai ország fővárosában, a detonációban az elnöki gárda legalább tizenkét tagja meghalt és húszan megsebesültek - közölte a tuniszi belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A nap folyamán az Origo folyamatosan nyomon követte a tuniszi robbantás eseményeit. Az információk szerint nincs magyar állampolgár a merénylet halálos áldozatai és a sérültek között. A tuniszi magyar nagykövetség folyamatosan tájékozódik, kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal.
Bédzsi Káid esz-Szebszi

tunéziai elnök szükségállapotot rendelt el, és kijelentette, hogy országa háborúban áll a terrorizmussal.

Az elnök tévés beszédében a nemzetközi közösség segítségét kérte és közös fellépést sürgetett a terrorral szemben.

Belső ember lehetett

A robbantás Tunisz központjában, a belügyminisztériumtól néhány száz méterre történt. Az őrség tagjai épp szálltak fel a buszra, hogy a külvárosban lévő elnöki palotába utazzanak. Egy biztonsági forrás szerint

vélhetően az őrség egyik tagja hajtott végre öngyilkos merényletet.

Beszámolók szerint a robbantás helyszínét gépkarabélyokkal felfegyverkezett rendőrök lepték el, a környező utcákat lezárták.

Idén már a harmadik

Ez idén már a harmadik jelentősebb terrorakció Tunéziában. Júniusban egy terrortámadás 38 turista életét oltotta ki egy tengerparti hotelben, márciusban pedig 21 embert öltek meg fegyveresek a tuniszi Bardo múzeumban.