Összeesküvés volt a repülő lelövése az oroszok szerint

Russian war planes at Hmeimim base in Syria SQUARE FORMAT Szíria
2711476 10/03/2015 A maintenance team readies a Sukhoi Su-34 jet for a sortie at the Hmeimim base in Syria. Dmitriy Vinogradov/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Moszkvában úgy gondolják, hogy a törökök már jóval korábban eldöntötték: a megfelelő pillanatban lelőnek egy orosz katonai repülőt.
Vágólapra másolva!

Hol volt az orosz repülő a lelövés pillanatában? Ankara és Moszkva ebben továbbra sem ért egyet. Az oroszok szerint a Szu-24-es vadászbombázót nem Törökország felett lőtték le, és az akcióban valójában a török légierő F-16-osa sértette meg Szíria légterét.

A törökök szerint:

  • a járőröző F-16-osok észlelték, hogy azonosítatlan géppár közelít a határhoz,
  • a repülők – ezek voltak a Szu-24-esek, ugye – beléptek a török légtérbe,
  • a törökök 5 perc alatt 10 figyelmeztetést adtak le,
  • 17 másodpercig török légtérben voltak,
  • a török légierő az egyiket levegő-levegő rakétával lelőtte,
  • miközben fogalmuk sem volt, hogy orosz repülőkről van szó.

Moszkva azonban vitatja a török narratíva pontosságát.

A törökök nyilvánosságra hozták azt a hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy figyelmeztették a gépeket.

Az oroszok szerint:

  • a törökök egyszer sem próbálták meg felvenni a kapcsolatot az orosz repülőkkel,
  • a Szu-24 nem lépett be a török légtérbe,
  • a Szu-24-re a határtól 1 kilométerre lőttek rá,
  • a lelőtt repülő a határtól 4 kilométerre, szír területen zuhant le,
  • valójában a török vadászgép sértette meg Szíria szuverenitását.

Már korábban eldöntötték

Az oroszok szerint a török akció túlzott és aránytalan volt akkor is, ha Ankara "minden állítása igaz lenne" – írja az RT. A török állítások közül kétségtelenül az az egyik legérdekesebb része, hogy az orosz repülő 17 másodpercig volt Törökország felett.

A keskeny beszögelés fölött alig fél perc alatt átsuhan egy repülő Forrás: Twitter/CNN Türk

Az idő rövidsége miatt feltételezik az oroszok, hogy a támadásról Ankara már jóval korábban döntött. Az RT által idézett szakértők szerint a Szu-24-es mozgása nem utalt arra, hogy török területek ellen intézne támadást, a vadászgépeknek pedig nagyon rövid idő állt rendelkezésükre, hogy eldöntsék:

az ismeretlennek mondott géppár közvetlen veszélyt jelent az országra.

Az is érdekes állítás, hogy a törökök nem tudták, hogy orosz repülők közelítenek: az oroszok által bázis nincs messze a határtól és a térségben jó ideje az oroszok folytatnak műveleteket. Kire számítottak?

Előre szóltak?

Az oroszok még valamit tartanak nagyon gyanúsnak. Szerintük az is összeesküvésre utalhat, hogy az orosz repülő zuhanásáról több felvétel is készült – ebből arra következtetnek, hogy néhányan már előre tudták, hogy a térségben történni fog valami.

A török légirő F-16-osa lőtt le az orosz repülőt Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Orhan Akkanat

Kitérő manőver

A mostani, rendkívül súlyos incidens nem volt előzmény nélküli. Ankara nem örült, hogy az oroszok is beavatkoztak a szíriai konfliktusba. Az akciók kezdete óta többször is jelezték, hogy szerintük oroszok túl közel repülnek a török határhoz.

A Szu-24 bombázókat mostantól vadászgépek kísérik bevetéseken Forrás: Wikipedia/Alexander Mishin

Október elején egy orosz repülő belépett a török légtérbe: Moszkva azt állította, hogy csak kitérő manővert hajtott végre, amirer az kényszerítette, hogy egy török gép vette célba.

Bevett gyakorlat

Valójában a légtérsértések egyáltalán nem ritkák a térségben. Nem csak a szír háború miatt vannak. Az oroszok arra emlékeztetnek, hogy 2012-ben Szíria felett lőttek le egy török katonai felderítő vadászgépet. Akkor miniszterelnökként Recep Tayyip Erdogan azt mondta, hogy

a rövid ideig tartó berepülés nem lehetnek oka egy támadásnak.

De a törököknek amúgy is elég tapasztalatuk van a légtérsértésekkel: 2005-ben állítólag 1017 alkalommal repültek be Görögország fölé. Ankarának és Athénnak még vannak területi vitáik, és az erőfitagtatásban a légierőnek is jut szerepe. 2006-ban egy török és egy görög F-16-os ütközött össze üldözés közben, az incidensben a görög pilóta meghalt.