Szijjártó a végső visszaszámlálásról beszélt

Szijjártó Péter az EBESZ Miniszteri Tanácsának konferenciáján Belgrádban
Szijjártó Péter az EBESZ Miniszteri Tanácsának konferenciáján Belgrádban
Vágólapra másolva!
Párizs, Ankara, Bejrút, Mali és az orosz utasszállító repülőgép felrobbantása a Sínai-félsziget felett azt bizonyítják, hogy eljött a végső visszaszámlálás ideje, a világ legbrutálisabb terrorszervezeteinek hálózata egész pályás támadást indított a civilizált világ ellen - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: ha a civilizált világ nem tud összefogni, ha nem tud egyetértésre jutni, akkor nem fogja tudni legyőzni azt a generációs jelentőségű kihívást, amelyet az Iszlám Állam jelent.

- szögezte le.

Szijjártó Péter az EBESZ Miniszteri Tanácsának konferenciáján Belgrádban Forrás: MTI/Kkm/Burger Zsolt

A civilizált világnak két dolgot kell tennie. Elsősorban tiszteletben kell tartanunk egymást, egymás különböző kultúráját, vallását, és nem szabad egymásra kényszeríteni a saját magunk által fontosnak tartott értékeket, valamint növelni kell az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseinket katonákkal, légicsapásokkal, kiképzésekkel - mondta a politikus.