Vörös riasztás Pekingben a szmog miatt

légszennyezés, Peking, füstköd
Járművek mennek Pekingben 2015. december 1-jén, egy nappal azután, hogy a füstköd miatt a második legmagasabb fokozatú, a narancs színű riasztást rendelték el a kínai fővárosban
Vágólapra másolva!
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását. Emiatt megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma.
Vágólapra másolva!

A hivatalos indoklás szerint az illetékesek azért döntöttek így, mert az országos meteorológiai központ három egymást követő napon át nem szűnő füstködöt jósolt, átlagosan 300-as érték feletti levegőminőségi mutatóval.

A szmog miatt szinte alig látni Pekingben Forrás: MTI/EPA/Hong Vu

A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét.

Eszerint a négyfokozatú skálán (kék, sárga, narancs és vörös) a legmagasabb szintű riasztás esetén az autókat felváltva, a páros, illetve páratlan végződésű rendszámok alapján engedik csak az utakra, a kormányzati szolgálati autóknak mindössze 30 százaléka vehet részt a forgalomban, az iskolák szüneteltetik a tanítást, egyes gyáraknak, illetve üzemeknek le kell állítaniuk a termelésüket, az építkezéseket pedig felfüggesztik.