Iszlám szövetség alakult az Iszlám Állam ellen

2015.12.15. 09:24

Szaúd-Arábia vezetésével 34 ország megalakított egy terrorellenes "iszlám katonai szövetséget" - jelentették be kedden az érintett országok egy közös közleményben.

Olyan országok szerveztek katonai szövetséget az Iszlám Állam ellen, ahol a lakók többsége muzulmán vallású. A katonai szövetség hadműveleti központja Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban lesz - olvasható a koalíció országainak közös közleményében.

Összefognak

Az alapítók ezt írták: a szövetség tagjainak "kötelességük megvédeni az iszlám nemzetet az összes terrorista csoport és szervezet minden gonoszságától, hívják ezeket a szervezeteket bármilyen néven, és tartozzanak bármelyik vallási irányzathoz, ha halált és romlást hoznak a Földre, és céljuk az ártatlanok terrorizálása". 

Sok arab többségű ország - köztük Egyiptom, Katar, az Egyesült Arab Emírségek -, valamint más iszlám országok - például Törökország, Malajzia, Pakisztán - szerepel az alapítók listáján.

A török hadsereg egységei Akcakale városában, a török-szíriai határonForrás: AFP/Bulent Kilic

Irán - ahol a muzulmán vallás síita irányzatának követői vannak többségben - nem vesz részt a koalícióban.

Irán Szaúd-Arábia fő riválisa.

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, védelmi miniszter újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a szövetség a szíriai, az iraki, a líbiai, az egyiptomi és az afganisztáni terrorizmus elleni erőfeszítéseket fogja összehangolni, de nem fejtette ki, hogy ez milyen konkrét lépéseket jelentene.

Az USA is akarta

"Összehangoljuk majd a nagyhatalmakkal és a nemzetközi szervezetekkel a szíriai és az iraki hadműveleteket" - mondta. Arra a kérdésre, hogy az Iszlám Államra koncentrálnak-e, azt válaszolta: "Minden terrorszervezetre, amely a szemünk elé kerül."

Palmürai műkincstolvajokat korbácsol meg az ISIS egy dzsihadistájaForrás: ISIS

A Szíria délnyugati területein tevékenykedő Hezbollah nevű szervezetet az Egyesült Államok terrorista szervezetnek tartja, miközben Irán támogatja ezeket a fegyvereseket.

Az Egyesült Államok az utóbbi időben egyre határozottabban beszélt arról, hogy a perzsa-öböl országainak jobban kellene támogatniuk az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai hadjáratot Irakban és Szíriában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK