Hatszáz menekültet önként befogadna Írország

Vágólapra másolva!
Bár Írországra nem vonatkozik a menekültek elosztására vonatkozó kötelező uniós kvótarendszer, Dublin mégis vállalja hatszáz menedékkérő befogadását Olaszországból és Görögországból - közölte az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

Az uniós országok belügyminiszterei abban állapodtak meg szeptemberben, hogy átmeneti és rendkívüli áthelyezési mechanizmust hoznak létre, hogy az Olaszországba és Görögországba érkezett menekülteket más tagállamokba helyezzék át.

A rendszer kizárólag olyan személyekre vonatkozik, akik egyértelműen nemzetközi védelemre szorulnak.

Nagy-Britannia, Írország és Dánia nem volt köteles részt venni az uniós áttelepítési sémában. Írország ennek ellenére jelezte, csatlakozni kíván a migrációs válság által leginkább érintett országok tehermentesítését célzó programhoz. A tájékoztatás szerint azonnali hatállyal megkezdhetik az áthelyezéseket.