Terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban

párizs merénylet megemlékezés
Párizs, 2015. november 15. A párizsi Bataclan rendezvényterem közelében gyászolók 2015. november 15-én, két nappal a francia fővárosban elkövetett merényletsorozat után. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Egy, a rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok - közölte kedden Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Cazeneuve elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak, és meg is gyanúsítottak.

A tárcavezető tudatta: két francia állampolgárról van szó.

Egyikük húszéves, és eddig ismeretlen volt a rendőrség számára, a másik 24 éves, és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.

Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljárás folyamán igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre.

Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.

Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már tíz terrortámadást hiúsítottak meg szerte Franciaországban.