Barack Obama amerikai elnök egy XIX. századi amerikai költő szavait idézve kérte Isten segítségét a keresztények oltalmazásához, kivált a közel-keleti térségnek azokon a területein, amelyeket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tart uralma alatt.

Hagyományos karácsonyi éneket idézett Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban, amikor Isten segítségét kérte a keresztények megóvásához.

Harangokat hallott

"A gonoszok elbuknak; az igazak győzedelmeskednek, békesség köszöntsön a Földre, jó szándékot az embereknek" - idézte az elnök Henry Wadsworth Longfellow, XIX. századi amerikai költő 1863-ban írt Karácsonyi harangok című versének néhány sorát. "Hallom a harangokat karácsony napján" - fogalmazott az amerikai elnök is, egy nappal karácsony előtt.

Hálás a vallásszabadságért

"A Közel-Kelet néhány vidékén, ahol karácsony napján a harangok évszázadokon keresztül szóltak, az idén hallgatnak" - mondta az elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtóbeszélgetésén. S ez a csönd, tette hozzá, tanúságtétele az Iszlám Állam által elkövetett brutális atrocitásoknak. Arról is beszélt, hogy kivált karácsony közeledtével érez hálát azért, hogy olyan országban él, ahol biztosított a vallásszabadság.

Csatlakozunk mindazokhoz, akik szerte a világban Istenhez imádkoznak, hogy védje meg az üldözött keresztényeket, és mindenkit, akit hite miatt üldöznek" - mondta az Egyesült Államok elnöke.