Összefognak az oroszok a tálibokkal

Vágólapra másolva!
Oroszország érdekei „céljaikat illetően egybeesnek” az afganisztáni tálib lázadókéval az Iszlám Állam elleni harc tekintetében.
Vágólapra másolva!

Zamir Kabulov, az orosz elnök afganisztáni különmegbízottja az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint elmondta, hogy Moszkva kommunikációs csatornákat is létrehozott a tálibokkal.

Ugyanakkor Oroszország kész fegyvereket szállítani a tálibok ellen küzdő Afganisztánnak a megfelelő „óvatosság mellett, kereskedelmi alapokon”.

Kabulov azt viszont kizártnak nevezte, hogy Moszkva ismét hadműveleteket hajtson végre a közép-ázsiai országban, ahol 1979 és 1989 között a Szovjetunió háborút folytatott a mudzsahedek ellen.

Egyúttal azonban bírálta a NATO jelenleg folyó afganisztáni misszióját, és hatástalannak nevezte a nyugati katonai fellépést.