Fémdetektorral várják a híveket a Szent Péter bazilikánál

vatikán, karácsony, szent Péter Bazilika
Vágólapra másolva!
Délután óta sorban állnak a hívők a Szent Péter térnél, hogy bejussanak a bazilikába Ferenc pápa miséjére.
Vágólapra másolva!

A Szent Péter-bazilikában fél tízkor kezdődő karácsonyi szertartás kezdete előtt már órákkal tömött sorokban álltak a Szent Péter térnél olaszok is, de többségükben külföldiek. Sok közöttük a fiatal, és vannak kisgyerekes családok is.

Fémdetektorral ellenőrzik a híveket

A misére igyekvőket és táskáikat a Szent Péter téri oszlopcsarnokban felállított metáldetektorokkal ellenőrzik. Fémtárgyakat és vizes palackot sem vihetnek be a bazilikába. Sok olasz csendőrt, rendőrt és katonát látni a Szent Péter térre nyíló római utcákban, valamint az olasz fegyveres erők páncélos járműveit.

Csak sárga belépőjeggyel

Spanyol rendőröket is látni, akik a spanyol és argentin zarándokokat segítik, valamint bombaszimatoló kutyákkal járőröző olasz biztonságiakat is. A Szent Péter tér környékét teljesen lezárták a gépjárműforgalom előtt, a térnél eddig levő taxiállomást is arrébb költöztették. A misén való részvétel mindenki előtt nyitott, de a kötelező volt a regisztráció. A hívők a misére szóló sárga színű belépőjeggyel a kezükben állnak sorban.