Elhagyják az iszlamisták Damaszkusz déli részét

Szíria, fegyveres konfliktus, polgárháború, vegyifegyver, egy ellenzéki fiatal fegyveres kilő a rejtekhelyéből Aleppóban
Vágólapra másolva!
Kétezer iszlamista fegyveres hagyja el Damaszkusz déli részét. A megállapodás értelmében a szabad elvonulásért cserébe le kell adniuk a nehézfegyvereiket.
Vágólapra másolva!

Kétezer iszlamista fegyveres lázadó hagyja el a szíriai főváros, Damaszkusz egyik déli negyedét egy ENSZ-közvetítéssel kötött egyezség értelmében - jelentette pénteken a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez köthető al-Manar televíziós csatorna.

A lázadók szabadon elvonulhatnak, cserébe át kell adniuk a nehézfegyvereiket Forrás: AFP/Louai Abo al-Jod

A megállapodás szerint

a lázadóknak szabad elvonulást biztosít a szíriai vezetés, cserébe átadják nehézfegyverzetüket

a szíriai hadseregnek, és feladják a Damaszkusz központjától mindössze négy kilométerre fekvő, stratégiailag fontos területet, amely eddig a kezükön volt.

18 busz érkezett

A beszámolók szerint az elszállítandó fegyveresek között az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front tagjai is vannak.

Az érintett városrészbe pénteken 18 autóbusz érkezett,

hogy megkezdjék a kétezer harcos és másfél ezer családtagjuk evakuálását, és az Iszlám Állam és más felkelőcsoportok kezén lévő területekre szállítsák őket.

Az nem derült ki a jelentésekből, hogy a buszokat a szíriai hadsereg vagy az ENSZ bocsátotta-e rendelkezésre.

Több települést is elhagytak már

Damaszkusz déli része évek óta felkelők kezén van, a kormányerők az utánpótlási útvonalak fokozatos elzárásával, valamint az élelmiszerek és humanitárius segélyek áramlásának elvágásával késztették megadásra a fegyvereseket.

Az utóbbi időben nemzetközi közvetítés mellett több hasonló megállapodás is született Szíriában.

A közép-szíriai Homsz városából az ENSZ égisze alatt született egyezség értelmében nemrég kivonultak a felkelők, míg Irán és Törökország közvetítésével korábban a libanoni határon fekvő Zabadániban, illetve Idlíb tartomány két falujában sikerült leállítani a harcokat.

Korábban, orosz közvetítéssel a Damaszkusztól keletre fekvő Gúta térségében kötendő tűzszünetről is folytak tárgyalások, de ezek kudarcba fulladtak.