Reménysugár Szíriában: Felszabadul egy fővárosi kerület

2015.12.26. 14:29

Ritka, de ígéretes megállapodást kötöttek Szíriában a kormányerők és az ellenük harcoló ellenzéki csoportok. Ha minden jól megy, azzal a civilek járnak jól. De még nem megy minden jól.

Az Aszad-rezsim és az ellene harcoló, különböző vérmérsékletű fegyveres csoportok között, az ENSZ közreműködésével kötött megállapodás értelmében megtisztítják a felkelőktől Damaszkusz egyik déli kerületét, Jarmúkot, amely egyébként egy palesztin menekülttábor.

A BBC beszámolója szerint viszont a mintegy kétezer iszlamista evakuálására még várni kell: egyes források szerint „logisztikai okok” miatt, a Hezbollah házi tévéje, az al-Manar szerint viszont az ellenzéki Iszlám Hadsereg vezetője, Zahrán Allús kiitatása miatt késlekednek vele. A kormányerők által felügyelt konvojok ugyanis ennek a szervezetnek a területein mennek majd keresztül.

Mindenkit „haza”

A megállapodás lényege, hogy a Jarmúkban harcoló csoportok fegyvereseit azokra a területekre szállítják vissza, ahol övék az ellenőrzés: az Iszlám Állam embereit a kelet-szíriai Rakkába, a rivális al-kaidásokat pedig az északi Idlibbe.

Jarmúkért 2012 óta folyt a harcForrás: RIA Novosti/Ria Novosti

Dél-Damaszkusznak ezen a részén ugyanis hosszú ideje megmerevedtek a frontok: előbb az Iszlám Állam tűzte ki a zászlót, őket viszont visszaszorították az Aszad mellett és ellen harcoló palesztin milíciák, illetve az al-Kaida helyi szervezete, a Núszra Front.

Jarmúkért 2012 óta folyt a küzdelem, lehetetlenné téve a határain belül élő, mintegy 18 ezer palesztin életét, akik egyszerűen bent rekedtek. A segélyszervezetek azt remélik, hogy amint a felkelők elhagyták a területet, megkezdhetik a munkát a helyi civilek körében.