Kiszabadítottak két újságírót az al-Kaidától

Vágólapra másolva!
Kiszabadult két lengyel újságíró az al-Kaida fogságából. Elrablásukat korábban biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Visszatért Lengyelországba két lengyel újságíró, akiket az al-Kaida terrorszervezet november közepén ejtett túszul Szíriában – közölte december 28-án, hétfőn az RMF FM lengyel rádió.

Épp csak átlépték a határt

Marcin Mamon független lengyel dokumentumfilm-rendezőt, valamint operatőrét, Tomasz Glowackit az RMF FM értesülései szerint az al-Kaida egyik csoportja röviddel az után rabolta el, hogy november 15-én átlépték a török–szíriai határt. A világ veszélyes tájain forgatott dokumentumfilmek szerzőiként ismert, nemzetközi díjakkal is kitüntetett újságírók az Iszlám Államról szóló filmhez gyűjtöttek volna anyagot.

Nem hozták nyilvánosságra

Elrablásuk tényét vasárnap estig a lengyel hatóságok biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. Mamon és Glowacki vasárnap a LOT légitársaság isztambuli járatával érkezett Varsóba. Az RMF FM úgy tudja,

kiszabadulásukban több tucat lengyel diplomata és titkosszolgálati ügynök is közreműködött,

az akciót Mariusz Kaminski, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter koordinálta.

Titkosítani fogják

Mamon hétfőn a lengyel közszolgálati televíziónak elmondta: elfogatása után házi őrizetben tartották őt, Glowackit egy idő után ismeretlen helyre vitték. Mamonnak sikerült telefonon felhívni a családját. A rendező vallomása szerint szabadon bocsátása az iszlám vallásjog alapján ítélkező saríabíróság döntésének is köszönhető.

Az ügyben a krakkói kerületi ügyészség indított nyomozást, az eljárás részleteit sajtóértesülések szerint titkosítják majd.