Párizsi merényletek: Belgiumban újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe

Vágólapra másolva!
A férfit, akinek kihallgatása jelenleg is tart, a belga főváros Molenbeek nevű kerületében fogták el. Az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni.
Vágólapra másolva!

Thierry Werts, a vádhatóság szóvivője közölte, hogy a rendőrség szerdán két helyszínen is

házkutatást tartott a belga főváros Molenbeek nevű kerületében

, melyek során egy embert őrizetbe vettek a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban. A férfi kihallgatása jelenleg is tart. A bíróság csütörtökön dönt arról, előzetes letartóztatásba helyezi-e a gyanúsítottat. A Le Soir francia nyelvű belga napilap szerint a másik házkutatást egy, a párizsitól független, de szintén terrorizmussal kapcsolatos ügyben tartották.

Szökésben az első számú közellenség

Még mindig nem sikerült ugyanakkor kézre keríteni az ország első számú körözött személyének számító

Salah Abdeslamot, akiről azt gyanítják, hogy a logisztikai felelőse volt a párizsi terrorcselekményeknek.

A magát Yassine Baghlinak is nevező belga születésű férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e.

November 13: 130 ember halt meg

A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember

két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát

a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben, kihallgatták, majd nem sokkal később szabadon engedték.
A francia fővárosban hét helyszínen, november 13-án elkövetett merényletekben 130 ember halt meg.