A 418 vokssal 2 ellenében jóváhagyott törvénytervezetet még 2015 elején nyújtották be, de csak azután terjesztették szavazásra a képviselők elé, hogy a phenjani rezsim a múlt szerdán bejelentette: hidrogénbombával kísérleti robbantást hajtott végre.
Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője kedden bejelentette, hogy a szenátus hamarosan ugyancsak megvitatja a szankciók szigorítását. Az erről szóló törvénytervezet a külügyi bizottság várhatóan hamarosan továbbítja a plénumnak - mondta McConnel.
Phenjan a múlt héten, szerdán jelentette be, hogy aznap sikeres kísérleti robbantást hajtott végre hidrogénbombával. A hidrogénbomba a magfúzió elvén alapul, szemben az atombombával, amely a maghasadás révén idéz elő jóval kisebb erejű robbanást.
A nemzetközi közösség egyhangúlag elítélte Phenjant, de kétségbe vonta, hogy valóban hidrogénbombát robbantott, mert erre nem tartják képesnek. Szakértők feltételezése szerint nem hidrogénbombával, hanem fúzióval felerősített atombombával hajthatták végre a föld alatti kísérleti robbantást, amelynek mindenesetre nagy volt az ereje a földtani intézetek szeizmikus mérései szerint.