Egy napja sem volt polgármester, amikor megölték

Horizontal
Rendőrök helyszínelnek Gisela Mota házánál
Vágólapra másolva!
Hivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét – közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Gisela Motára, a fővárostól délre fekvő Temixco település frissen beiktatott polgármesterére négy fegyveres tört rá szombaton az otthonában. A rendőrség üldözőbe vette a támadókat, és kettejüket agyonlőtték, a két másik fegyverest pedig őrizetbe vették. A baloldali politikusnőt pénteken, újév napján iktatták be hivatalába, a ceremónia és a halála között kevesebb mint 24 óra telt el.

Rendőrök helyszínelnek Gisela Mota házánál Forrás: AFP/Pedro Pardo

Gisela Motát a pártja nekrológja úgy jellemezte, mint egy "erős és bátor nőt, aki teljes, frontális támadást hirdetett a bűnözés ellen". Mota korábban Mexikó szövetségi törvényhozásának felsőházában is szolgált.

A százezer lakosú Temixco az ország egyik legveszélyesebb szövetségi államában, Morelosban található. A Temixcóval szomszédos Cuernavaca település már eddig is hírhedt volt a szervezett bűnözéshez köthető emberrablásokról és zsarolásokról. Morelos szövetségi állam vezetése "hadüzenetnek" minősítette a történteket, és azt ígérte, hogy nem fog büntetlenül maradni az ügy.
Mexikóban tavaly számos polgármestert gyilkoltak meg szervezett bűnözői csoportok. Az országban sok önkormányzat van drogkartellek informális befolyása alatt.