Támadás ért egy párizsi rendőrkapitányságot

párizs, terror, támadó
A videofelvételről készült képen egy férfi holtteste fekszik egy rendőrségi robot mellett egy párizsi rendőrkapitányság közelében, akit rendőrök agyonlőttek, miután henteskéssel a kezében megrohamozta a rendőrség épületét 2016. január 7-én, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkeszősége elleni merénylet első évfordulóján. A robbanómellény-utánzatot viselő férfinél az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját ábrázoló papírt találtak.
Vágólapra másolva!
A Charlie Hebdo elleni merénylet első évfordulóján agyonlőttek Párizsban egy férfit, akit a jelentések szerint megpróbált betörni egy kerületi rendőrkapitányságra. A férfinél kés volt, és olyasmi, ami elsőre robbanószernek tűnt.
Vágólapra másolva!

A szatirikus hetilap elleni támadás évfordulója alkalmából Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy ötezer fővel megemelik a rendőrök létszámát. Nem sokkal a beszédének elhangzása után lőtték agyon a támadót a XVIII. kerületi kapitányságon – számolt be a BBC.

A videofelvételről készült képen egy férfi holtteste fekszik egy rendőrségi robot mellett egy párizsi rendőrkapitányság közelében, akit rendőrök agyonlőttek, miután henteskéssel a kezében megrohamozta a rendőrség épületét 2016. január 7-én, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkeszősége elleni merénylet első évfordulóján. A robbanómellény-utánzatot viselő férfinél az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját ábrázoló papírt találtak. Forrás: MTI

A BFM TV úgy tudja, hogy a férfinál kés és robbanószernek látszó tárgy volt, amikor megpróbált betörni az épületbe, míg a France Info rádióállomás szerint bomba volt a testére erősítve, és azt kiabálta, hogy „Allah akbar”. Utóbbit később több forrásból is megerősítették.

A francia sajtóban azonban később olyan hírek kezdtek terjedni, hogy a robbanószerkezet nem volt igazi - írta a The Local, amely percről-percre követi az eseményeket.

A megtámadott rendőrök csak azt látták, hogy a férfi ruhája kidudorodott, mintha robbanószer lett volna a testére szerelve, és a ruhája lól drótok lógtak ki. Később derült ki, hogy valójában nem volt rajta bomba.

A Le Pariseien beszámolója szerint megtámadta az ajtónál álló két rendőrt, akik közül az egyiket meg is sebesítette.

A Twitterre felkerült egy kép a fegyveréről is.

A rendőrök tüzet nyitottak rá, és olyan súlyosan megsebesítették, hogy nem sokkal később meghalt – foglalta össze a Spuntiknews.

A támadót egyelőre nem tudták azonosítani, mert nem volt nála semmiféle igazolvány.

Egy szemtanú viszont azt állítja, hogy a férfi fegyvertelen volt, és feltartotta a két kezét, mielőtt három lövéssel leterítették.

Egy friss bejegyzés szerint egyébként a szakértők még délután három óra után is helyszíneltek.

A BFM TV egyébként úgy tudja, hogy volt egy társa is, aki még szökésben van, ezt a hírt azonban a belügyminisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó.

Felfüggesztették a közlekedést a környéket érintő metróvonalakon a támadás után, az iskolákból nem engedték ki a szabadba a gyerekeket. A boltokat bezárták.

A Goutte d’Or kerület, ahol az incidens történt, kimondottan soknemzetiségű, bár a lakosok többsége afrikai származású.

A rendőrség lezárta a környéket, az ellenőrzőpontokon mindenkit igazoltatnak. A bejegyzés szerint az ott lakókat sem engedik haza, ha nincsenek papírjaik.

Nem terrorcselekmény

Az esetet a francia rendőrség nem kezeli terrorista támadásként.

Az ügyészség közszolgálatban lévő személy elleni gyilkossági kísérlet címén indított nyomozást, amelyet a fővárosi bűnügyi rendőrség folytat majd le.

Ez azonban változhat a nyomozás eredményének függvényében – írta a The Local.