Meghalt a „fekete párduc”

FRANCE-IRAN-ASHRAF PAHLAVI Horizontal ROYAL FAMILY PRINCESS PLANE FULL-LENGTH
The Iran shah's twin sister Ashraf Pahlavi is seen upon her arrival in France, in the 1950's. AFP PHOTO / AFP
Vágólapra másolva!
Kilencvenhat éves korában elhunyt Asraf Pahlavi, az utolsó iráni sah ikerhúga, aki évtizedek óta száműzetésben élt, és a CIA azóta nyilvánosságra hozott jelentései szerint vezető szerepet játszott a fivére hatalomra kerülésében.
Vágólapra másolva!

A hercegnő halálhírét az unokaöccse, Mohammad Reza Pahlavi fia jelentette be a Facebook közösségi portálon, részleteket azonban nem közölt. Az iráni sajtó külföldi jelentések nyomán számolt be a haláláról, a köztelevízió szerint „a korruptságáról hírhedt” asszony Monte-Carlóban hunyt el.

Erős nővér, gyenge fivér

Asraf Pahlaviról sokan úgy tartották a forradalom előtti Iránban, hogy valójában ő, nem pedig fivére volt a hatalom birtokosa, és ő volt az, aki arra buzdította 1953-ban megbuktatott testvérét, hogy ragadja meg a lehetőséget, és térjen vissza a hatalomba az amerikai támogatással szervezett puccsal.

Asraf Pahlavi az ötvenes években Franciaországban Forrás: Origo

A hercegnő – akit szépsége teljében, hollófekete hajjal és vörös ajkakkal Andy Warhol is megörökített – az 1979-es iszlám forradalom és a konzervatív fordulat után tragédiák sorát szenvedte el. Bérgyilkosok megölték a fiát Párizsban, testvére, a sah is meghalt rákbetegségben néhány évvel a forradalom után.

Egyik unokahúgát kábítószer-túladagolás miatt veszítette el 2001-ben, egyik unokaöccse pedig öngyilkos lett.

Az emlékek nem hagyták nyugodni

Asraf Pahlavi mindig védelmébe vette bátyja uralkodását, és ragaszkodott királyi múltjának emlékeihez.

„Esténként, amikor aludni megyek, megrohamoznak a gondolatok. Hajnali ötig-hatig fent vagyok. Olvasok, filmet nézek, próbálok nem gondolkozni. De az emlékek nem hagynak nyugodni” – mondta évtizedekkel ezelőtt az AP amerikai hírügynökségnek adott párizsi interjújában.

A hercegnő 1919. október 26-án született. Kíméletlen és zsarnoki apja 1925-ben lett Irán uralkodója, de 1941-ben a szövetségesek lemondatták, mert úgy vélték, túlságosan szimpatizál a náci Németországgal. Örökébe a fia, Mohammad Reza Pahlavi lépett.

Asraf és Gólam Reza Pahlavi, a sah féltestvére 2001 őszén Párizsban Forrás: AFP/Philippe Desmazes

A CIA segít

A sah 1953-ban az ország elhagyására kényszerült, pár nappal később azonban visszatérhetett, mert egy amerikai támogatással szervezett puccs megbuktatta Mohamed Moszadek kormányfőt.

A CIA 2000-ben nyilvánosságra került aktái szerint a döntésképtelen sah helyett az uralkodó „lendületes és erélyes” ikertestvérével kezdtek tárgyalni, aki aztán egy amerikai tábornok segítségével meggyőzte a sahot, hogy álljon a puccs élére.

Az egyre inkább elnyomó rendszerben, amelyben a lakosságot a félelmetes titkosrendőrség, a SZAVAK tartotta rettegésben, a hercegnő sem volt tétlen, figyelmét a nők jogaira fordította, miután kinevezték az ENSZ-hez – írta megemlékezésében az amerikai AP hírügynökség.

A sah rémuralmának a Khomeini ajatollah vezette iszlám forradalom vetett véget Forrás: AFP/Stig Nilsson

Fény és hírnév

Hallani azonban inkább költekező életmódja és utazgatásai miatt lehetett róla, gyakran fordult meg kaszinókban a Riviérán.

A francia sajtó egyszerűen csak fekete párducként emlegette. 1977-ben meg akarták ölni Cannes-ban, de túlélte a merényletet, az asszisztense azonban meghalt, a sofőrje pedig megsebesült.

A sah politikai ellenzéke korrupcióval vádolta, de nemcsak emiatt, hanem szeretőinek állítólagos nagy száma miatt is bírálták. A hercegnő iráni színészekkel és közszereplőkkel keveredett viszonyba.

Ő és húga az első iráni nők között voltak, akik a síita ország hagyományait megtörve fedetlen fejjel mutatkoztak az utcán.

Nem bánt meg semmit

Az 1979-es forradalom után Asraf Pahlavi Párizs, New York és Monte-Carlo között ingázott, közzétette emlékiratait. „Ha valóban lett volna 65 milliárd dollárunk, ahogy azt néhányan mondogatták, a bátyám halála után könnyűszerrel visszaszerezhettük volna a hatalmat Iránban” – mondta 1983-ban, három évvel testvére halálát követően.

A hercegnő háromszor ment férjhez, de mindegyik házassága válással végződött. Három gyereke született. Idővel eltűnt a nyilvánosság szeme elől, noha 1994-ben Richard Nixon egykori amerikai elnök temetésén például megjelent.

Mindvégig azt hangoztatta, hogy semmit sem bánt meg. „Ugyanazokat a dolgokat tenném. De már vége, emlék csupán. Így is jutott ötven év nagyság és dicsőség” – fogalmazott egy alkalommal.