Saját anyját végezte ki az Iszlám Állam egyik katonája

iszlám állam isis
Vágólapra másolva!
Nyilvánosan, kivégzésszerűen ölte meg saját anyját egy fiatal dzsihadista Szíriában - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű szervezet.
Vágólapra másolva!

Az anya "bűne" az volt, hogy

megpróbálta rávenni a fiát, lépjen ki az Iszlám Állam terrorszervezetből.

A nő 50 kilométert utazott az Iszlám Állam központjául szolgáló Rakkába. Azért igyekezett rávenni fiát, hogy hagyja el Rakkát és a terroristákat, mert attól tartott, hogy meghal az Iszlám Állam elleni katonai szövetség valamelyik légi csapásában.

Az anya féltette, ezért megpróbálta rávenni a fiát, hogy lépjen ki az Iszlám Államból. A fiú ezért nyilvánosan végzett az anyjával Forrás: Iszlám Állam

Fia azonban azonnal értesítette feletteseit, akik letartóztatták az asszonyt. A nőt saját fia lőtte főbe több száz ember előtt Rakka egyik közterén szerdán.