15 halott egy pakisztáni robbantásban

A pakisztáéni biztonsági szolgálat tagjai a kvettai merénylet helyszínén
Vágólapra másolva!
Egy egészségügyi központ előtt robbantottak Pakisztánban, a támadásban tizenöten meghaltak.
Vágólapra másolva!

Pokolgépes merényletet követtek el szerdán reggel a délnyugat-pakisztáni Kvetta városban egy oltásokkal foglalkozó egészségügyi központ előtt. A robbanásban legalább 15-en meghaltak, zömmel rendőrök – közölte a rendőrség.

A rendőrök éppen gyülekeztek az épület előtt, hogy az oltókörútra induló egészségügyieket elkísérjék, amikor a robbanás történt.

„Tizenöt halott van, köztük 12 rendőr és egy belügyminisztériumi alkalmazott” – mondta egy rendőrségi tisztségviselő. További 10-20 ember megsebesült – tette hozzá.

A pakisztáni biztonsági szolgálat tagjai a kvettai merénylet helyszínén Forrás: MTI/EPA/Dzsamal Tarakaj

Már harmadik napja tart a gyermekbénulás elleni oltókampány Beludzsisztán tartományban, amelynek Kvetta a székhelye.

Afganisztán és Pakisztán az utolsó két ország, ahol a gyermekbénulás még mindig népbetegségnek számít. Az iszlám szélsőségesek azonban elutasítják az oltásokat, mert szerintük ez egy nyugati összeesküvés része, amelynek az a célja, hogy sterilizálják a pakisztáni gyerekeket.

A merényletet egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára.