Az ENSZ népirtással vádolja az Iszlám Államot

Bahirka refugee camp in Iraq Erbil Arbil Iraq REFUGEE CAMP Christians SQUARE FORMAT, irak, menekülttábor
ERBIL, IRAQ - DECEMBER 30: An Iraqi woman walks past tents as a boy looks out at the Bahirka Refugee Camp where Christian families from Mosul's Hemdaniye town, Shabaks and Yazidis fled from the Daesh attacks, stay and battle the poor conditions. Yunus Keles / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Az irakiak változatlanul „döbbenetes mértékű” erőszakot kénytelenek elviselni, amely 2014. január 1-je és 2015. október 31-e között legalább 18800 halálos áldozatot követelt. Az ENSZ friss jelentésében emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével, talán egyenesen népirtással vádolja az Iszlám Államot.
Vágólapra másolva!

2014 eleje és 2015 novembere között legalább 18800 iraki civil vesztette életét erőszakcselekményekben, és 3,2 millió ember kényszerült otthona elhagyására – olvasható az ENSZ legfrissebb jelentésében, amelyet az iraki misszió és az emberjogi főbiztos hivatala közösen készített.

A dokumentum szisztematikus és széleskörű erőszakcselekményekkel vádolja az Iszlám Államot, amely becslések szerint 3500 embert – főként nőt és gyermeket – tart rabszolgasorban.

3,2 millió iraki kényszerült elhagyni az otthonát 2014 eleje és 2015 novembere között Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Yunus Keles

A többiek se sokkal jobbak

A jelentés szerint az iraki hadsereg, a milicisták és a kurd erők is követnek el jogsértéseket – számolt be a BBC.

A dokumentum az áldozatok, a túlélők, a menekültek és a szemtanúk beszámolói alapján készült. A világszervezet csak megbecsülni tudja az áldozatok számát, ami akár sokkal magasabb is lehet, mint a 18802 halott és 35245 sebesült.

Annál is inkább, mert Anbar tartományból, amelynek nagy részét az Iszlám állam tartja ellenőrzése alatt, így az ott élők szenvedtek a leginkább, nincsenek is megfelelő adataik.

Elrabolják a gyerekeket, és katonákat képeznek belőlük Forrás: YouTube

A leghalálosabb taktika

A halálos áldozatok felét Bagdad tartományban jegyezték fel, és házilag gyártott robbanószerkezetek okozták – ez a leghalálosabb taktika, amelyet a civilek ellen használnak.

A jelentés súlyos jogsértésekkel vádolja az Iszlám Államot, amelynek cselekményei „bizonyos esetekben kimerítik a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, talán még a népirtás fogalmát is”.

A dzsihádisták csak Moszulból mintegy 900 gyermeket rabolták el, akiknek átmossák az agyát, és katonákat képeznek belőlük. A gyerekek a nőkkel együtt gyakran esnek szexuális erőszak áldozatául is.