Bajor fővadászokkal találkozik a rejtélyes magyar alelnök

vadász
Hatvan, 2014. augusztus 8. Őzbakra célzó vadász őzhívás idején a hatvani Aranyfácán Vadásztársaság területén 2014. augusztus 8-án. Párzás idején a vadászok sípjaikkal be tudják csalni a szerelemittas bakokat és sutákat, így könnyítve a megfigyelést és akár az állat elejtését is selejtezés céljából. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Összeírják-e a magyar gyerekeket Németországban, vagy csak egy állami küldöttség találkozik velük az iskolában? Megkérdezik őket, miért vándoroltak ki Magyarországról? Mi közük a vadászokhoz? És kikből áll az elhallgatott magyar delegáció? Oknyomoztunk.
Vágólapra másolva!

„A nagyobbik lányom azzal a hírrel érkezett haza a középiskolából, hogy összeírják a magyar gyerekeket, mert jövő héten érkeznek Orbán Viktor követei, akik megkérdezik a gyerekeket, miért vándoroltak ki Magyarországról” – panaszolta egy családjával Németországban, Passau mellett élő apa a Facebookon.

A facebookon bukkant fel a levél Forrás: Origo

Azt is sérelmezte, hogy erről a szülőket nem kérdezték, és a 11 éves lányát belekeverik a politikába.

A lányiskolában kérdeztek

Végigtelefonáltuk a passaui középiskolákat, és megkérdeztük, valóban összeírják-e a magyar gyerekeket. Egy lányiskolában, a Gizella királynéról elnevezett középiskolában (Gisela-Gymnasium und Realschule Niedernburg) az Origónak azt mondták, hogy vannak magyar diákjaik, de nem írták össze őket, és

arról sem tudtak, hogy bárki is firtatná a kivándorlás okait.

Az iskolaigazgató eleinte készségesen válaszolt kérdéseinkre, ám később azt mondta, hogy ne idézzük a válaszait. Az iskolából mások sem akartak hivatalosan nyilatkozni. Annyi viszont kiderült, hogy az iskolát egy magyar küldöttség látogatja meg, ennek előkészületei zajlanak.

A passaui kolostorban lányiskola működik Forrás: gisela-schulen.de

A Szent István feleségéről elnevezett gimnáziumban és középiskolában összesen nyolc magyar diák tanul. Sikerült elérnünk egy magyar nőt, akinek a lánya szintén oda jár. A 21 éve Németországban élő hölgy azt mondta az Origónak, hogy a passaui iskola igazgatója telefonon kérte a szülők belegyezését, hogy

A magyar delegáció azt is megkérdezheti a diákoktól, mióta élnek Németországban, és miért vándoroltak ki.

Ki lesz a vendég?

Ez azonban még nem összeírás: úgy tűnik, az iskola – akár a szervezők kérésére, akár önjáróan – felméri, hogy a maroknyi magyar diákból hányan lennének hajlandók találkozni a magyar küldöttséggel. De ki utazik Passauba? Ki vezeti a magyar küldöttséget a Gizella királynéról elnevezett iskolába? Egyik német forrásunk azt mondta, hogy az „alelnök” fogja meglátogatni a várost. A válasz elsőre furcsa volt, de nem várható el minden némettől, hogy tudja: a magyar közjogi méltóságok között alelnöknek már nem jutott hely.

Kézdivásárhelyre lóháton érkezett Semjén Zsolt Forrás: MTI/Baranyi Ildikó

Ezután azt szerettük volna megtudni, ki utazik Passauba, és miért? Talán még mindig hiábavalóan telefonálgatnánk a magyar minisztériumokba, ha a helyi lap meg nem írja: Semjén Zsolt január 27-én Münchenbe utazik. Ott – a Passauer Neuer Presse szerint – a bajor vadásztársaság éves összejövetelének díszvendége lesz. A rendezvényt a Löwenbräukellerben rendezik meg, ezt a bajorok egyébként sörpalotának nevezik.

Bojkott készül

Semjén Zsolt meghívása azonban nem mindenkinek tetszik. A bajor zöldek elnöke, Ludwig Hartmann az Origóhoz eljuttatott közleményében „nacionalistának és Európa-ellenesnek” nevezte a magyar kormányt. Ludwig Hartmann baklövésnek tartja, hogy a vadászok a magyar kormánypártok köréből választottak díszvendéget éves fogadásukra. A bajor zöldek bojkottálni készülnek a rendezvényt.

A német vendéglátó elhallgat

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes másnap, január 28-án érkezik Passauba, és meglátogatja a Niedernburg-kolostort. Ott van Szent István feleségének, Gizella bajor hercegnőnek a sírja, és ott működik a két leányiskola (a gimnázium és a középiskola) is. A magyar politikus Konrad Kobler volt bajor parlamenti képviselő vendége lesz. A hivatalos program része egy félórás találkozó a Gizella Leányiskola magyar diákjaival.

„Az iskolaigazgató értesített Semjén Zsolt látogatásáról, azt viszont, hogy miről akar beszélni a gyerekekkel, nem tudta megmondani” – ezt egy másik szülő mondta az Origónak.

Összeírásról ő sem tudott.

Az igazgató azt mondta neki, hogy a szülők is jelen lehetnek az eseményen, és ahhoz kérte a szülők hozzájárulását, hogy a gyerekek megjelenhessenek a félórásra tervezett beszélgetésen.

„Sajnos vagy sem, a mi gyermekünk ebben nem fog részt venni.”

Semjén Zsolt közelről nézte meg a gyógyult parlagi sast Forrás: MTI/Kovács Attila

A vendéglátó Konrad Koblert Spanyolországban sikerült utolérnünk. Azt mondta, valóban ő szervezi a magyar miniszterelnök-helyettes útját, és megerősítette azt is, hogy január 28-án érkezik Passauba a magyar delegáció. Konrad Kobler azt mondta, az Origo kérdésre részletesen válaszol, amint visszaérkezik Németországba. Azóta sem a telefonhívásokra, sem az e-mailre nem reagál.

A nyaralás bojkottja

Egyébként Semjén Zsolt vendéglátója a bajor politika színes alakja. Konrad Kobler 2013-ig, 31 éven át volt a CSU képviselőjeként a bajor parlament tagja. Emlékezetes megmozdulásai közé tartozott, amikor tavaly februárban

Görögország ellen vakációs bojkottot hirdetett.

Felszólította a németeket, hogy ne nyaraljanak a mediterrán országban. Ezt még Horst Seehofer bajor miniszterelnök is erősnek érezte, és levélben kérte Konrad Koblert, hogy hagyjon fel a kezdeményezésével.

Konrad Kobler nem mindenben ért egyet a berlini szövetségi kormánnyal. Szerinte a menekültválságot Németország egyedül képtelen kezelni, és összeurópai megoldásra lenne szükség. Alsó-Bajorország „nem Kánaán, ahol minden ideérkező menekültnek munkát tudnánk biztosítani” – mondta Konrad Kobler.

Egyedül utazik

Semjén Zsolt tervezett útjáról és céljáról megkérdeztük a Külügyminisztériumot is, ők azt válaszolták, hogy forduljunk a miniszterelnök-helyettes titkárságához. Jenik Péter, a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke a müncheni főkonzulátusra irányított minket. Ott megerősítették, hogy Semjén január 28-án Passauba érkezik, más magas rangú politikus nem kíséri el.

Semjén Zsolt magyar vadász a bajorok díszvendége lesz Forrás: MTI/Komka Péter

„A látogatás célja a Bajorországban, jelen esetben az erős magyar kötődésekkel rendelkező Passau városában élő magyar közösségeket összetartó szervezetek vezetőivel való találkozás, a Niedernburg-kolostorban található Boldog Gizella sírjának megkoszorúzása, valamint a kolostor épületében működő Gizella Leányiskola magyar gyökerekkel és kötődéssel rendelkező diákjaival és családjaikkal való találkozás, megismerkedés” – áll a müncheni főkonzulátus közleményében.