Elfogtak egy amerikai diákot Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
"Ellenséges cselekedet" gyanújával őrizetbe vettek egy amerikai diákot pénteken Észak-Koreában - jelentette a KCNA hivatalos hírügynökség. Ha a jelentés megerősítést nyer, ő a harmadik nyugati állampolgár, akit jelenleg fogva tart a világtól elzárkózó kommunista ország.
Vágólapra másolva!

A diák turistaként lépett be az országba, de "tetten érték, amint ellenséges tettet követ el az állam ellen", olyan cselekedetet, amelyet "az amerikai kormány irányított". A virginiai egyetemi hallgató

azzal a céllal lépett be Észak-Koreába, hogy "szétzúzza az ország egységét"

- olvasható a KCNA jelentésében, amely egyéb részleteket nem tartalmaz az ügyről. Az Egyesült Államok szöuli nagykövetségének egyik tisztségviselője elmondta, hogy tudnak az állítólagos esetről.

Két másik ember van fogságban

Korábbi jelentések szerint észak-koreai fogságban van jelenleg két nyugati állampolgár. Az egyik egy kanadai lelkész, akit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek felforgatás vádjával. A 60 éves, dél-koreai születésű Hyeon Soo Limet, aki a Fény Koreai Presbiteriánus Egyház torontói lelkésze,

december közepén ítélték el államellenes bűncselekmények vádjával.

A lelkész tavaly január 31-én indult el Észak-Koreába, ahol rendszeresen segítette egy szanatórium, egy csecsemőotthon és egy árvaház munkáját. Korábban már több mint százszor járt az országban. Februárban fogták el, és júliusban állítólag beismerte, hogy a megelőző hónapokban humanitárius segély ürügyén több területen is kísérletet tett az észak-koreai rendszer megdöntésére.

Interjút készítettek a lelkésszel

A CNN amerikai hírtévé két héttel ezelőtt elérte, hogy interjút készíthessen a lelkésszel. Akkor az észak-koreai hatóságok bemutattak a CNN riporterének egy másik, szintén koreai származású rabot is, és azt állították, hogy amerikai állampolgár, akit októberben tartóztattak le kémkedés gyanújával. Megmutatták az útlevelét, és eszerint a férfi Kim Dong Chul, 62 éves, és 1987-ben kapott amerikai állampolgárságot.