A jobboldali jelölt nyerte az elnökválasztást Portugáliában

Vágólapra másolva!
A jobboldali elnökjelölt nyerte az elnökválasztást Portugáliában. Marcelo Rebelo de Sousa a szavazatok 52 százalékát szerezte meg, így nem lesz szükség második fordulóra.
Vágólapra másolva!

Marcelo Rebelo de Sousa jobboldali elnökjelölt nyerte meg a vasárnapi portugáliai elnökválasztást - jelentette be a portugál választási bizottság.

Rebelo de Sousa a szavazatok 99 százalékának összesítése alapján

a voksok 52 százalékát nyerte el,

így nem lesz szükség második fordulóra. Sousa győzelme megfelelt az előzetes közvélemény-kutatásoknak.

Komoly szerep

Legfőbb ellenfele, a 61 éves, baloldali Antonio Sampaio de Novoa 22 százalékos eredményt ért el. A lisszaboni egyetem volt rektora megszorításellenes politikájával a baloldali eszmék megtestesítője.

A köztársasági elnöki intézmény köztiszteletnek örvend Portugáliában, és komoly szerepe van politikai válságok idején.

Az államfő legkomolyabb jogosítványa a parlament feloszlatásának lehetősége,

amelyet mandátumának utolsó hat hónapjában és az új parlament beiktatását követő fél évben nem használhat.

Konszenzust ígért

A jövendő elnök március 9-én teszi le hivatali esküjét, de a fenti lehetőséggel csak április végén élhet először, mivel tavaly október 4-én országgyűlési választások voltak Portugáliában.

Bár akkor újra a jobboldal győzött, abszolút többség híján és a baloldal váratlan szövetségkötése után végül elveszítette parlamenti többségét, így a végrehajtó hatalom a szocialisták kezébe került.

Politológusok szerint a választási kampányában nemzeti konszenzusteremtést ígérő Sousa

nem tervezi a törvényhozás azonnali feloszlatását,

azonban sort keríthet rá abban az esetben, ha a radikális baloldal esetleg megvonja támogatását a kormánytól, amivel megnyitná az utat egy újabb politikai válság előtt.