Barroso: Európa nem tud mindenkit befogadni

ukrajna konfliktus
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Ukrajnának felajánlott pénzügyi csomagról tart sajtóértekezletet a bizottság brüsszeli székházában 2014. március 5-én
Vágólapra másolva!
Jose Manuel Barroso szerint Európa nem tud minden menekültet befogadni, ezért szerinte a külső határok védelmére kell koncentrálni.
Vágólapra másolva!

Európa nem tudja befogadni az összes menekültet, ezért meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait - jelentette ki Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke pénteken Temesváron, ahol a Temesvári Nyugati Tudományegyetem díszdoktori címét vette át.

Barroso szerint Európa nem tud mindenkit befogadni Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Barroso a beszédében kitért a menekültválságra is. A Mediafax hírügynökség szerint a politikus azt mondta, hogy

gyakran kérdezik tőle, hogy EB-elnökként hogyan kezelte volna a menekültválságot.

Úgy vélte, Európa számára gondot okoz a migránsok magas száma, és rámutatott, hogy az igazi válság Szíriában, Líbiában és Irakban van.

- idézte a román hírügynökség Barrosót.