Melegjogok ellen tüntettek Rómában

Róma, 2016. január 30. Az azonos nemű emberek bejegyzett élettársi kapcsolatát megengedő törvény tervezete ellen tiltakoznak és a hagyományos családmodell védelmét követelik tüntetők a római Circus Maximus mezején 2016. január 30-án. A transzparensek feliratai nemet mondanak a bejegyzett élettársi kapcsolatra. (MTI/AP/Andrew Medichini)
Vágólapra másolva!
Tízezrek tüntettek Rómában az olasz kormány azon terve ellen, amely megteremtené az azonos neműek bejegyzett partnerségének jogi intézményét. Ha átmegy a törvénytervezet, a különböző és az azonos nemű bejegyzett partnereket a bíróságon, az adóhivatalban vagy a kórházban ugyanazok a jogok illetnének meg, mint a házastársakat. A tüntetők úgy vélik, a hagyományos családmodell sérül. 
Vágólapra másolva!

"Védjük meg gyerekeinket", "Nemet a homoszexuálisok örökbefogadási jogára", "Az Isten férfit és nőt teremtett" - ilyen és hasonló jelszavakat lehetett olvasni a transzparenseken a Family Day (Családi nap) elnevezésű tüntetésen.

Meg akarjuk védeni a gyerekeket a genderelmélet propagandájától - hangoztatták a megmozdulás szervezői, akik befolyásolni akarják a szenátusi vitát a törvénytervezetről. Olaszország az Európai Unió azon kevés országainak egyike, ahol

az azonos neműeknek semmiféle élettársi partnerségre nincs jogi lehetősége.

A szenátusban csütörtökön kezdődött vita egy törvénycsomagról, amely kiküszöbölné e hiányosságot.

A tüntetők szerint a melegeknek adott jog tőlük elvesz Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

Különösen vitatott része a tervezetnek az úgynevezett mostohagyerek-adoptálás, amely szerint a bejegyzett partnerségben az egyik élettárs örökbe fogadhatja a másik vérszerinti gyerekét. A béranyaságot továbbra is tiltaná a készülő törvény. A bírálók szerint a mostohagyerek-adoptálási jog béranyaságra bátorítana. "Gyerek nem vásárolható" - állt több transzparensen is.

A tervezetben vannak más vitatott pontok is. Ezek egyike, hogy a különböző és

az azonos nemű bejegyzett partnereket a bíróságon, az adóhivatalban vagy a kórházban ugyanazok a jogok illetnék meg, mint a házastársakat.

Felvehetik egymás nevét is.

A kormány néhány tagjának is vannak fenntartásai a készülő törvénnyel szemben. Angelino Alfano belügyminiszter Twitter-üzenetében biztosította támogatásáról a tüntetőket, Gian Luca Galletti környezetvédelmi miniszter maga is részt vett a megmozduláson.

A felmérések szerint a lakosság megosztott az élettársi kapcsolatok bejegyzésének kérdésében, ugyanakkor erőteljesen ellenzi az örökbefogadás jogát. Az Itáliában befolyásos római katolikus egyház többször is emlékeztetett általában a család központi szerepére a társadalomban, de szombati tüntetés ügyében nem foglalt állást.

A Family Day mozgalom most harmadik alkalommal szólította tüntetésre híveit.