Julian Assange elméletileg szabad

julian assange wikileaks
Több mint két éve raboskodik az ecuadori követségen
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniának és Svédországnak nincs joga megfosztani a szabadságától Julian Assange-t – döntött az ENSZ Önkényes Fogvatartással foglalkozó munkacsoportja. Svédország és Nagy-Britannia azonban nem veszi figyelembe a döntést.
Vágólapra másolva!

A világszervezet testülete szerint Nagy-Britannia önkényesen tartja fogva a WikiLeaks alapítóját – jelentette a BBC.

A fogsága azonnal megszüntetését és kompenzációt követelnek a számára.

A 44 éves Assange 2014 szeptemberében nyújtott be panaszt a munkacsoportnál Svédország és az Egyesült Királyság ellen. Három éve él Ecuador londoni nagykövetségén, miután menedékjogot kapott a dél-amerikai országtól.

Az ENSZ a javára döntött, de a helyzet nem változik Forrás: AFP/Leon Neal

A svédeket és a briteket nem érdekli

Svédországban nemi erőszakkal vádolják, és svéd ügyészek már közölték is, hogy a munkacsoport döntésének „nincs formális hatása” az ellene folyó vizsgálatra.

A brit rendőr pedig bejelentette, hogy változatlanul számítania kell arra, hogy letartóztatják, ha elhagyja a követséget. A kormányfő hivatala megerősítette, hogy a döntés nem kötelezi Nagy-Britanniát, és Assange marad a körözöttek listáján.

„Mindvégig egyértelműen jeleztük, hogy Assange soha nem volt önkényesen fogva tartva Nagy-Britanniában, hanem önként döntött amellett, hogy az ecuadori követségen tartózkodik, hogy elkerülje a jogszerű őrizetbe vételt. Nagy-britanniának változatlanul jogi kötelessége kiadni Assange-ot Svédországnak” – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője.

Assange viszont a Twitteren már a döntés nyilvánosságra hozatala előtt közölte: elvárja, hogy visszakapja az útlevelét, és többé ne próbálják meg őrizetbe venni, amennyiben a munkacsoport a javára ítél.

Assange mellett is tüntettek a követségnél Forrás: AFP/Carl Court

A csoport is megosztott

Az Independent úgy tudja, hogy a munkacsoport – amelynek egy-egy dél-koreai, mexikói, benini, ausztrál és ukrán tagja van – is megosztott volt.

Az ausztrál tag nem vett részt a döntéshozatalban, egy meg nem nevezett kollégája pedig egyáltalán nem értett azzal egyet; szerinte Assange helyzete nem minősül fogva tartásnak, így nem is tartozik a munkacsoport hatáskörébe.