Közeleg az észak-koreai rakétakilövés időpontja

Vágólapra másolva!
Az észak-koreai Szohe űrközpontról a héten készített műholdfelvételek alapján olyan üzemanyag-feltöltési tevékenység folyik, mint a korábbi észak-koreai rakétakísérletek esetén az indítás előtt egy-két héttel - közölte egy washingtoni központú Észak-Korea-figyelő intézet, a 38 North.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea a héten tájékoztatta az illetékes szakosított ENSZ-szervezeteket, hogy február 8-a és 25-e között készül felbocsátani egy műholdat.

A 38 North szerint szerdán és csütörtökön üzemanyag-szállító tartálykocsik érkeztek az indítóállványhoz. Valószínűleg a föld alatti üzemanyag-tárolókat töltik meg.

Ezek alapján helytálló lehet a rakétaindítás Phenjan által megadott időintervalluma - közölte az intézet.

Egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztségviselő is azt mondta, hogy az amerikai hírszerzés úgy becsüli: Észak-Korea helyi idő szerint hétfőre kész lehet a rakétaindítás előkészületeivel.